Virtuális Falu – Újratöltve a vidéki ifjúsággal

Marcsok Veronika
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Virtuális Falu - Újratöltve
Írta: Marcsok Veronika, a Program résztvevője

Folytatódik a nagysikerű demokráciafejlesztő program, ami 2012 novemberében indult útjára. A Program résztvevői olyan vidéki fiatalok, akik elhivatottak a vidék ügyeiért, a vidéki fiatalságért. Az elhivatottság és tenni akarás az első, nagyon fontos lépés, de sokszor önmagában ez még kevés. A további lépésekhez szükséges alapismereteken, háttértudáson kívül a „hogyan”-ra is választ és alternatívákat kaphatunk a Program keretében.

November 22-24 között került sor a 2. fejezet első találkozójára Szlovákiában. A csapatépítő feladatok remek hangulatán túl, rengeteg olyan hasznos, építő jellegű információval, tudással és ismeretekkel gazdagodhattunk már az első alkalom során, melyeket a jövőben együtt, de külön-külön is kamatoztathatunk a civil szférában végzett tevékenységünk során. 

A Program nagy hangsúlyt fektet a határon átnyúló kapcsolatrendszerek kialakítására és ápolására, ezért egy-egy témában mind szlovákiai, mind magyarországi szakemberek is állást foglaltak, mind az állami, mind a civil szféra képviseletében. Betekintést nyerhettünk az Európai és nemzeti intézményrendszer működésébe, a közhatalom és civil szervezetek kapcsolatába, valamint a bürokrácia dzsungelébe.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) képviseletében Szablics Bálint főosztályvezető a civil szervezetek működésének alapvető jogi szabályozását ismertette, Majzik Balázs közigazgatási tanácsadóval (EMMI) pedig a kormányzat és civil szervezetek kapcsolatáról beszélgettünk.

A Program megálmodói a teljességre törekednek, ezért az állami szféra témaspecialistái mellett a civil szervezetek képviselői is jelen voltak a találkozón, így az „érem másik oldalával” - Bauer Béla (Századvég Alapítvány - Magyarország) és Bara Zoltán (Kempelen Farkas Társaság - Szlovákia) szakértőkkel - is megvitattuk a civil szervezetek szerepét a döntési folyamatokban, gyakorlati példákba kaptunk betekintést.

Vajon mennyi 25 éven aluli magyarországi fiatal tudja, hogy mi az az Európai Polgári Kezdeményezés, vagy, hogy létezik egy bizonyos Riasztási mechanizmus a tagállamok gazdasági egyensúlyhiányának megelőzésre és kiigazítására? A programban résztvevő fiatalok, mi már tudjuk Joó Kinga és Domokos Tamás, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság magyarországi és szlovákiai képviselőinek jóvoltából.

Visszatekintve az elmúlt egy évre (a program első szakaszára), elemezve a mostani találkozót és belegondolva a folytatásba, úgy érzem, hogy nekünk már megvan a lehetőségünk, hogy a program során szerzett rengeteg új ismeret birtokában továbblépjünk. 

Figyelem EU, a vidéki fiatalság, a vidék mozgatórugói lendületet vettek!

 

A programról bővebb információ: mhvisz.hu

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek