A program célja demokrácia fejlesztés falusi fiataloknak. Ezen program első csapatépítése és tematikus képzése szlovákiai Révkomáromban került megrendezésre. A résztvevők a régi programot tovább folytatni tudó, akaró tagokból, és az újabb bővítéssel bekerült vidéken aktív, környezetük javításáért tenni akaró fiatalokból állt. A képzés 2013. november 22-24 között került megrendezésre. Az előzetesen bejelentkezett és visszaigazolt tagok kiutazása javarészt közösen történt délelőtti indulással Budapestről. A találkozási ponton már megindult az ismerkedés egymással amit a megérkezés utáni csapatépítő tréning tett teljessé. Vacsorát követően kötetlenebb formában folytatódott az ismerkedés már oldottabb formában.
A képzés második napján tematikus képzést kaptunk 3 panelban melyek a következőek voltak: Európai állampolgárság, Európa és nemzeti intézményrendszerek, Közhatalom és civil szervezetek, a bürokrácia dzsungelében címekkel. A 3. napon Média kommunikációs gyakorlatokat tekintettük át majd értékeltük a mögöttünk hagyott 3 aktív napot. A program régi és új résztvevői is hasznosnak, eredményesnek ítélték meg az együtt töltött időt mivel sok új ismerettel gazdagodtak.
Számomra az egyik legérdekesebb előadást Bauer Béla tartotta a Századvég Vezető Kutatója. Sok mindennel tisztában voltunk eddig is, gondoltunk rá, de az előadás során számszerűsítve lettek a tények és az mégiscsak megdöbbentette a társaságot. Másik előadásban hallhattunk jó példákat helyi vállalkozások, szervezetek összefogására, közös gondolkodására, együttműködésére.
Jogi szabályozásról változási tervekről az EMMI-ből érkeztek előadók akiktől meghallgattuk a jelenlegi működést és változtatási a terveket. Az előadást követően pedig kötetlen beszélgetés formájában nyílt alkalom vitázásra.