Választásokk 2014!

Anonymous
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Gondolom bennetek is megfogalmazódnak gondolatok saját magatok felé, hogy ti mit vártok magatoktól közösségi szinten, hol tartotok jelenleg-miben tudnátok aktivizálódni még stb.

Én azt gondolom, hogy a VFP-nek mint programnak és folyamatnak a pályázati pénz elköltésén túl  igenis hosszú céljai vannak. Vera és Gergő példája már most mutatja a program sikerorientáltságát ;)

Mindemellett a szakmai fejlődés is folyamatosnak mondható, hiszen tagjai vagyunk egy olyan szervezetnek aminek országos elismertsége csak rajtunk múlik. Persze az is valószínűsíthető hogy ez nem tavaszra fog megvalósulni. Amíg az MHVISZ nem emészti fel minden szabaidőmet, próbálok Csákváron is tevékenykedni és a közösségi életben szervesen részt venni.

Ezért döntöttem úgy, hogy a 2014-es októberi ökormányzati választásokon részt veszek Csákváron, mint képviselő-jelölt. Hosszan tartó kampányon és tanácskozáson vagyok túl, amit nem is gondoltam volna, hogy helyi szinten is ekkora erőbefektetésel jár. Úgy érzem nagy lehetőség előtt állok, hogy érdemben hozzájáruljak városom fejlődéséhez és sikeres megválasztásom esetén a VFP jó példáit beépíthessem a helyi fejlesztéspolitikába.

 

 

 

 

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek