"Tegyünk egy lépést az ifjúság felé!" Ligeten

Szűcs Balázs
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

2015. október 22.-én Ligeten zajlott a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség szervezésében az ERASMUS + program keretein belül megszervezett Műhelytalálkozó. Az esemény jelmondata „Tegyünk egy lépést az ifjúság felé“ volt. 3 szektor képviseltette magát a beszélgetés során: döntéshozók, civilek, vállakozók. 3 kérdéskört vitattak meg a jelenlévők 3 asztalnál. Az asztaltársaságok kérdéskörönként cserélődtek és az asztaltársaságok kialakítása véletlenszerű volt. Ez is nagyon tetszett a résztvevőknek. A fiataloknak tényleg számított a véleménye és nyitott olt minden szektor feléjük.
Az első kérdéskör A Fiatalok szerepvállalása a helyi közösségi életben volt. Itt a vélemény az volt, hogy vannak fiatalok akik a szervezett programokon részt vesznek, de a program szervezésében van egy mag aki azt megszervezi. A fiatalok ebben a kérdésben úgy foglaltak állást, hogy a terv az, hogy minél több fiatalt bevonni a már működő szervezet a Fiatalok a Faluért Egyesület munkájába 2016. évtől. A karácsonyi műsort a szervezet szervezi meg az idén. A helyi polgármester támogatta a fiatalokat abban, hogy mondják meg mire van igényük, szívesen meghallgat bármi ötletet.
A második kérdéskör a Fiatalok helyben maradása volt. Szeretnek a fiatalok Ligeten élni a sok színes program miatt, de a munkahelyteremtés az nagyon  fontos lépés lenne a fiatalok helyben tartásához. Ehhez azonban mindhárom szektor együttműködésére szükség van. Lehetőség, hogy olyan gazdaságot építsünk  fel ami munkahelyet teremt és akkor van rá esély, hogy el  tudják a fiatalok képzelni a jövőjüket ebben a kis faluban. Fontos az együttműködés, tudnunk kell, hogy számíthatunk egymásra. Szórakozási és szabadidős ötleteket is felmerültek, amik hamarosan meg is valósulnak. Pl. filmklub, focipálya kialakítása önerőből (civil összefogás). Ezeknek nagy közösségépítő szerepe van a jövőre nézve településünk életében.
Az utolsó téma a Fiatalok foglalkoztatása, melyben abban egyetértés volt, hogy a fiataloknak szükség van tapasztalat gyűjtésre. A vélemény a mai fiatal munkaerőről pozitív volt: terhelhető, lendületes, pontos, és alakítható. Kis településen nagyon nehéz vállalkozást indítani főleg fiatalként, ha nincs családi háttér. De az önkormányzat orientálhatná a fiatalokat valamilyen irányba. A település adottságait kell figyelembe venni, helyi terméket helyben eladni. Helyi pénzt is be lehetne vezetni és így a szolgáltatásokért pénz lehetne gyűjteni pl. idősek segítése fiatalok által és helyi pénzzel fizetnek. Hogy érdemes-e foglalkozni a fiatalokkal? A választ a program végén megkaptuk, hisz elismerőleg nyilatkozott minden szektor képviselője a helyi fiatalokról. „Tele vannak ötletekkel, határozottak, tesznek a faluért és szeretnek itt élni!“  Úgy gondolom sikerült a résztvevőknek tényleg tenni egy lépést a ligeti fiatalok felé!

 

A műhelytalálkozót szervezte és az összefoglalót készítette: Szűcs Balázs

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek