"Számos ötletet kaptunk" - Zákányszék

László Anita
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A programra meghívást kapott Zákányszék Polgármestere, és a képviselők, helyi civil szervezetek képviselői, és helyi gazdák. Célunk volt, hogy a környező falvakból is megjelenjenek fiatalok, így meghívtuk Domaszék, Bordány és Röszke ifjúsági önkormányzat tagjait, hogy együtt tudjunk a felvetett problémákra megoldásokat találni. Számos ötletet kaptunk, amiket a közeljövőben meg is szeretnénk valósítani. A legfontosabb megoldás közé lehet sorolni azt, hogy a Művelődési Ház vezetője felajánlotta, hogy közösen teljesen új fiatalokat kimozdító programokat hozzunk létre. A program sikerességéhez az aktív részvétellel járultak hozzá.
II.C Témaválasztás
Négy témát választottunk ki, ami leginkább érinti Zákányszék fiataljait, és amelyekre nem tudunk megoldást találni. Arra gondoltunk, hogy ehhez Zákányszéknek össze kell fognia, és együtt kell keresni rá megoldást. Nagy segítség volt kívülálló nézőpont is, mint például a környező falvak résztvevőinek nézőpontja, akik újabb ötleteket tudtak adni.
1.asztal:  Mi volna a megoldás, hogy a középiskolások, egyetemisták itt Zákányszéken találjanak diákmunkát, és a középiskolások önkéntes munkát is itthon végezzék el, ne kelljen nyáron is utazgatniuk.
Az első asztalnál rengeteg használható ötletet jegyzeteltek le. Azt javasolták, hogy intézményvezetőket, vállalkozókat, civil szervezeteket keressünk meg, és hívjuk fel a figyelmüket ezekre a problémákra. Legyen alkalmazva ifjúság segítő, aki még szorosabb kapcsolatban lenne az önkormányzattal, és őt megkereshetnék a fiatalok a felmerülő problémákkal. Javaslatok között volt, hogy mérjék, fel Zákányszéken miből vannak hiánymunkák, hiányszakmák. Pár gazda részt vehetne egy ilyen kezdeményezésben, hogy például nyáron, ha van náluk szabad hely közvetíthetnek diákokat hozzájuk. Lehet akár egy gyárat, vállalatot telepíteni Zákányszékre, ahol nyáron dolgozhatnának a diákok. Volt olyan ötlet, hogy a diákokat jobban vonják bele a pályázatokba. Legyen kihasználva az állam által nyújtott diákmunkák nyáron. A diákok és a gazdák között alakuljon ki egy kommunikáció, például azzal, hogy egyeztessék azt, hogy mikor van szünetük a diákoknak. Nyári táborokban teljesíthetik az önkéntes munkát, vagy akár falunapokon, könyvtárban, nagyobb rendezvényeken.
2.asztal: Mivel tudnánk motiválni a fiatalokat abban, hogy a jövőjüket a településünkön képzeljék el.
Kellene egy nyílt nap, ahol a fiataloknak meg lenne mutatva a mezőgazdaság pozitív oldala, mert a mostani fiatalok nagy része nem akar ezzel foglalkozni. Több szabadidős szórakozást kellene létrehozni, amit inkább választanak hétvégente, minthogy Szegedre bemennek. Pl:. társasjáték estek, filmest, tea est..stb. Jó volna több sportolási lehetőséget biztosítani. Több üzlethelyiséget is ki lehetne alakítani. Legfontosabb gondolat, hogy fecskeházakat lehetne létrehozni, ami támogatná a fiatal családok itt maradását abban, hogy fiatalbarát árai volnának. A távmunka programot ki lehetne szélesíteni. A helyi fiatalok kaphatnának kedvezményesen földeket, ami arra buzdítaná őket, hogy válasszák a falujukat. A médiában is jobban lehetne népszerűsíteni Zákányszék értékeit, amivel csábítóbbá lehetne tenni.  Fiúknak lehetne nyújtani több gépkezelési munkalehetőséget, ismerkedjenek meg a hiányszakmákkal.
3.asztal: Milyen újfajta programokat lehetne szervezni Zákányszéken, amit inkább választanának hétvégén a fiatalok, és nem mennének be helyette Szegedre.
A tanácsok között volt, hogy legyen a művelődési házban több program, és hogy minden hónapban legyen egy jellegzetes ünnep megünnepelve. Legyen nagyon hangsúly a világnapokra. Érdekes példák lettek felemlítve, többek között, hogy legyen 24 órás foci, vagy telefonmentes est. A homokhátság szoros barátság kialakítása, megtartása érdekében lehetne „falvak csatája”, vagy homokháti derbi különböző vetélkedős feladatokkal fűszerezve. Ha az idő engedi akár tábortüzes estéket is lehetne szervezni. Zákányszéken is ki lehetne alakítani egy konditermet, és ezért sem Szegedre vagy Mórahalomra mennének be a fiatalok. Olyan érdekes programokat ajánlottak, mint a ping-pongozás, vagy táncház. Nyáron lehetne szabadtéri programokat szervezni, mint a bográcsozás, vagy grill partyk, batyus bulik. Autós mozival is lehetne Zákányszéket érdekessé tenni.
4.asztal: Hogyan lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára a Zákányszéki Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatot, ki mivel tudna hozzájárulni a közös sikerekhez
A javaslatok között volt, hogy legyen fix helye az ifjúsági önkormányzatnak. Legyen kapcsolattartás a fiatalokkal, hogy ők mit is akarnak, milyen programokat szeretnének. El kellene hívni fiatalokat egy ismerkedős estre, és aki vállalkozó szellemű be lennének vonva programszervezésbe. Az általános iskolával dolgozhatna együtt az ifjúsági önkormányzat, felvehetné a kapcsolatot a diákönkormányzattal is. Online felület kialakítása és benne való aktív részvétel. Valami olyan új sportot reklámozhatna az ifjúsági önkormányzat, ami felkeltené a fiatalok érdeklődését. Lehetne ifjúsági híreket készíteni, hogy mindig minden új információhoz juthatnának a helyiek
 

Szorosabb bizalmi kapcsolat alakult ki az önkormányzattal, és már tervben vannak olyan ülések, ahol konkrét pontokat vitat meg együtt az önkormányzat az ifjúsági önkormányzattal. A Művelődési Ház vezetőségével közösen létrehoztunk üléseket, ahol könnyedebb programokat találunk ki, és hozunk létre. Pozitív hatással volt ránk a Virtuális Faluprogram, mert beleláttak a falu vezetői a fiatalságot érintő problémákba, és ők is úgy érzik, hogy ezeket közösen kell megoldani, és közösen kell kiküszöbölni a problémákat.
Hozzávetőleg eddig 60-70 embert ért el az eredményünk, amit az önkormányzat üléseken tett közzé, és az Ifjúsági önkormányzat is a saját nyílt ülésén ismertetett. Ez a szám a jövőben csak növekedni fog, hiszen mind a két szervezet úgy gondolja, hogy jó lenne, ha minél több emberhez eljutnának az eredmények.
Az eredmény Zákányszék polgárai számára lett elérhető, és azok számára, akik kíváncsiak rá. Civil szervezetek…stb.
Szeretnénk együttműködni továbbra is az önkormányzattal, és célunk, hogy az eddig kialakított Általános Iskolai kapcsolatot megerősítsük, és az eredményeket velük is megosszuk, és kialakítsunk egy erősebb kapcsolatot.
Semmilyen probléma nem merült fel a projekt megvalósítása során. Mindent tudtunk kezelni.

 

A műhelytalálkozót szervezte és az összefoglalót készítette: Boldog Anna

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek