Lengyelország, Kielce 2013. (szöveges beszámoló)

Marcsok Veronika
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Az AGRYA képviseletében vettünk részt egy, a lengyel Vidéki Fiatalok Szövetsége (Zwiazek Miodziezy Wiejskiej) által szervezett kommunikációs tréningen. A képzés fedőneve "Tippek és trükkök a hatékony kommunikációhoz".

2013. március 5-én indultunk el Lengyelországba, Kielce-be egy bérelt kisbusszal. Az út jó hangulatban telt, közelebbről megismertük egymást, megosztottuk a programmal kapcsolatos elvárásainkat, reményeinket egymással. Többségében az angol nyelv gyakorlásának lehetősége volt a központi szempont számunkra, valamint a címből adódóan a hatékony kommunikációban való fejlődés.
Kis késéssel ugyan - a szlovákiai és lengyel útviszonyok miatt - de épségben megérkeztünk. Egy késői ebéddel kezdtünk, amit rövid ismerkedés követett pár gyors játék révén.
A lengyel fiatalok képviseletében 5 fő volt jelen, valamint Magda (team leader), aki a szervezésért volt felelős, ő koordinálta ott tartózkodásunk alatt az eseményeket/programokat. A rövid bemutatkozás és névgyakorlás során (egyből) kiderült, hogy a lengyel fiatalok nem igazán beszélnek jól angolul, nem mernek megszólalni, elég távolságtartóak voltak velünk.
A gyors ismerkedés után a vacsora következett, majd szabadfoglalkozás.
Mi „jó magyar” vendégek lévén vittünk magunkkal magyar borokat, pálinkát, sört, tehát a vacsorát követően meginvitáltuk a lengyel csapatot a fiúk szobájába, hogy ott folytassuk az ismerkedést, beszélgetést kicsit már oldottabb hangulatban. Jellemzően mi voltunk kezdeményezőek a beszélgetés során, kicsit döcögősen ment a kommunikáció, sok esetben arra volt szükség, hogy Magda (a lengyel csapat vezetője) fordítson a két csapat között. Kicsit elkedvetlenített minket ez a helyzet, de nem adtuk fel, erőltettük a dolgot.
Miután a lengyelek elfáradtak, visszavonultak, értékeltük az addig tapasztaltakat, és bizakodva vártuk a következő napi történéseket. 

Március 6-án reggeli után városnézés volt a program.
Besétáltunk az óvárosba, egy nagyon érdekes, látványos angol nyelvű tárlatvezetést kaptunk a Nemzeti Múzeumban (Muzeum Narodowe w Kielcach), ahol a több teremre kiterjedő festmény és bútor kiállítás főként a korszakok öltözködéséről, jellegzetességek bemutatásáról szólt.
A kiállítás után megnéztük a közeli templomot. Sajnos itt nem volt idegenvezetőnk, így csak magyarul, egymás között tudtuk megvitatni a látottakat.
Több esetben is szembesültünk ezzel a problémával; nem sok információt kaptunk arról, hogy mikor hol voltunk, és mit láttunk - a helyi történelemmel, nevezetességekkel kapcsolatban főként a saját utánajárásunk eredménye, amit megtudtunk.
Ebéd után folytatódott a séta Kielce-ben. Ez a város különösen gazdag geológiai tekintetben.
Az egyik közeli rezervátumba is ellátogattunk, ahol a legismertebb, Kadzielnia nevű kőfejtő területén kalandozhattunk, ahol egy hatalmas szabadtéri színházat (Amfiteatr Kadzielnia) találtunk, majd ezt követően a csúcson egy emlékművet. A túraösvényeken részben bejártuk a területet a szebb kilátás érdekében. A rövid túra után visszaindultunk a szállásunkra.
Az erre a napra tervezett előadás sajnos az előadó egyéb elfoglaltsága miatt elmaradt.

Vacsora után ismét szabadfoglalkozás volt, így ekkor tartottuk meg az aznapi közös értékelésünket. Az estét külön töltöttük, a lengyelek hamar félrevonultak. Korán nyugovóra tért mindenki közülünk is, hogy a másnapi workshop-on kipihenten, a lehető legjobb formánkat tudjuk hozni.

Március 7-én a kommunikációs tréningé volt a főszerep. (Tips&Tricks for effective communication) Tippek és Trükkök a hatékony kommunikációban.
Egy nagyon felkészült és szimpatikus tréner – Inga – tartotta a képzést. A bemutatkozás és a képzéssel kapcsolatos elvárásaink ismertetése után egy elméleti rész következett magáról a kommunikációról, annak típusairól, kommunikációs technikákról; mindez megfűszerezve érdekes, gyakorlatias feladatokkal, amelyek kifejezetten interaktívvá tették a képzést. Ezt követően játékos formában kellett egymásról információkat begyűjteni, majd mindenki választott valakit akit bemutatott a többieknek az előzetes beszélgetés alapján. Ezt követte a kommunikáció közléséhez használt eszközök, módszerek (telefon, festés, testbeszéd, beszéd, éneklés...), a kommunikációs folyamatban az adó, vevő és maga az információ fontosságának elemzése. Az információ átadás formája nagyban befolyásolja, hogy ki és mit jegyez meg a feléje küldött üzenetből, ezért kerültek elemzésre az információ átadásának különböző formái.
A nonverbális kommunikációt, a testbeszéd fontosságát és típusait csoportosan elemeztük egy-egy képen keresztül, majd szituációs játékokkal gyakoroltuk kis csoportokban a gyakorlati alkalmazását. Ezek után csoportosan, példák alapján átbeszéltük, hogy hogyan válhatunk igényes, színvonalas előadóvá, illetve hogy mitől lesz jó egy előadás, mire ügyeljünk egy-egy projekt prezentálásánál. Itt szóba került az előadás helyszínének felmérése, a célközönség (hivatalos, félhivatalos, tájékoztatás...), a közölni kívánt információ előadásának módja lehetőségei (tolmácsolás van-e, mennyire nyitott a hallgatóság..), valamint az előadó alkalmazkodása a célközönséghez (pl. ruházat..)
A következő részben az öntudatosság, magabiztosság jelentőségének elsajátításáé volt a főszerep, hogy mit is jelent, hogyan használjuk, miért is van rá szükség.
A délután folyamán egy 42 eldöntendő kérdésből álló teszt segítségével elkészítettük a magabiztosság térképünket (map of the assertiveness). A tesztet mindenki egyénileg töltötte ki és a végén a képzővel közösen értékelve megbeszéltük a válaszokat.
Az utolsó blokkban motivációs leveleket és önéletrajzokat elemeztünk a potenciális munkavállaló szemszögéből. Az elején a feltételrendszerekről volt előadás a motivációs levél és önéletrajz típusokkal kapcsolatban, ezt követően az Inga által bemutatott helyes és elhibázott példákat beszéltük át. Hasznos tippekkel gazdagodtunk a nap végére.
Ez a nap volt a leginkább látványos, hasznos és a legfárasztóbb is az aktív nyelvhasználat és a kommunikációs készségek más irányból történő megközelítése miatt, de csapatunk aktívan részt vett minden feladatban, érdeklődően figyeltünk és sokat tanultunk. Valóban volt lehetőségünk gyakorolni az angol nyelvet a hatékony kommunikáció jegyében.

A képzést vacsora követte, majd találkoztunk a lengyel szervezet újonnan megválasztott országos vezetőjével, titkárnőjével, a régiós vezetővel, valamit a helyi önkormányzat egyik fiatal dolgozójával. Itt már gördülékenyebben ment a kommunikáció, ami a magasabb szintű nyelvtudásuknak és a több közös témának volt köszönhető. A szervezetüknél a felső korhatár 35 év, amit az előző vezető elért és ezért került sor a leváltására. Az idő rövidsége miatt nem volt lehetőség hosszan beszélgetni, következő nap a kiállításon konferenciát szerveztek, amin akár mi is rész vehetünk volna, de tolmácsolás híján nem látta egyik fél sem értelmét ennek.

Este egy helyi pub-ba invitáltak minket, ahol már érezhetően sikerült közelebb kerülnünk a lengyel csapathoz, sokkal közvetlenebb, felszabadultabb volt a hangulat. A szállásra való visszaérkezést követően is folytatódott a beszélgetés, már szinte erőltetés nélkül.

Március 8-án, reggeli után ellátogattunk az AGROTECH nemzetközi gépkiállításra.
A rendezvény igen színvonalas volt, és pont elegendő idő állt rendelkezésünkre, hogy végignézzük a több pavilonos kiállítást, ami 7 csarnokban és 5 pavilon sátorban került megrendezésre. A kiállításon 600 cég állított ki a világ több részéről érkezve.  Az ebéd ezen a napon egy állófogadás keretében zajlott, ahol egészen más ízvilággal találkozhattunk, mint a már megszokott étteremben.
A szervezést leszámítva elégedettek voltunk ezzel a programmal, sajnos valószínűleg egy elnézett menetrend következtében nagyjából 1,5 órát várakoztunk a buszra esőben, szélben, hidegben.

„Elköszönés a lengyel csapattól”: a kiállításról hazafelé mi magyarok leszálltunk egy buszmegállóban a megbeszéltek alapján, a lengyelek pedig a buszon maradtak. Akivel összetalálkozott a tekintetünk, azzal kérdőn összeintettünk, bár mi ekkor még nem sejtettük, hogy ez egyben a búcsú, és a végleges elköszönés is volt köztünk…

Délután 16 órakor, miután Magdától elbúcsúztunk, visszás érzésekkel indultunk el Kielce-ből.
Hazafelé beiktattunk egy fakultatív programot, éjszakai városnézésre indultunk Krakkóba. Krakkóban már nagy örömünkre a többség jól beszélt angolul, így szép lezárása volt ez a kis kitérő a lengyelországi utunknak.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek