Négy helyi közösséget kerestem fel, a többieket a környező településekről választottam. Mindenki készségesen fogadta az interjút. Általánosan elmondható, hogy mindegyik település képviselője fontosnak tartja a közösségi élet megerősítését, új közösségi formák létrehozását. Sajnálatos módon mindenhol észlelhető a társadalom individualizálódása, az emberek visszavonulása, az emberek érdektelensége a közösségi problémák iránt. A már működő közösségek fontos szerepet játszanak az egyes települések életében.
A fülei óvoda vezetőjével, Schumann Attilánéval készítettem interjút, aki szintén elmondta, hogy az óvoda nevelési programjában nagy hangsúlyt fektetnek a szülőkkel és a település lakóival közös rendezvények megvalósítására, ezzel is igyekeznek a gyerekeken keresztül a szülőket is nevelni. Az Ifi Klub küzd az ifjúság passzivitása ellen, több-kevesebb sikerrel igyekszik megmozdítani a fiatalságot, a hagyományos szüreti felvonulás megszervezését minden évben felvállalja, részt vesz más civil szervezetekkel közös programok megvalósításában (Mikulás-nap, farsang…) – nyilatkozta Árnhoffer Klaudia, a klub leköszönő elnöke. A helyi Barátfüle Egyesület kulturális programok szervezését vállalja 10 éve, emellett kapcsolatokat tart fent kistérségi és határon túli szervezetekkel. Egy bejegyzett szervezetre háruló törvényi nehézségekről, a pályázati rendszerről beszélt az elnök, Csapóné Máthé Zsuzsanna. Évszázadok óta működik a helyi katolikus egyházközség, melynek vezetője Barta Tibor atya, aki szintén a közösségi aktivitás hiányáról számol be. Érdekes színfolt az úrhidai polgármester, Bognár József beszámolója, melyből egy jó működő civil kerek asztal szervezéséről kapunk híradást. Dr. Kovács Zsuzsanna, aki a Polgárdi és Fülei Református Egyházközség lelkésze, kiemelte az egyházak közösségi szerepének fontosságát. A csajági Vöröskereszt vezetője, Baranyai Tamásné, szintén sok programról számolt be. Úgy tűnik, hogy azoknak a szervezeteknek,amelyek tagjai egy országos szervezetnek, nagyobb az ismeretségük, régebb óta működnek, körülöttük talán nagyobb aktivitás tapasztalható, hisz mindenki pontosan tudja, mivel foglalkoznak. Az újabb közösségeknek még bizonyítaniuk kell, meg kell dolgozniuk a bizalomért. Hasonló pozitív tevékenységről számolt be a kőszárhegyi karitász vezetője, Borjánné Nyul Katalin, aki jól átgondolt, módszeres és kitartó szervezőmunkáról, lelkes és elhivatott szervező csoportokról beszélt, melynek eredménye számos közösségi program létrejötte. Lelkes szülők aktív közösségéről írt Jenőből Klimáné Kerekes Ildikó, ahol a szülők nemcsak az intézmények programjait segítik, hanem a település életének is tevékeny résztvevői. Egy speciális okból megalakult szervezet a Vasiak Baráti Köre, olyan tagokkal, akik Vas megyéből származnak, de jelenleg Fejér megyében élnek. Ők a gyökereiket keresik, amikor kapcsolatokat keresnek hajdani szülőföldjükkel. Máthé János beszélt a szervezetről, ő a vezetőség tagja.