Füle

Csapó Zsuzsanna
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Fülén alapjaiban megváltozott az önkormányzati feladatellátás és ezzel együtt a finanszírozási rendszer is 2013-tól, miután az önkormányzati feladatok egy része az államhoz került. Igaz, ebből jelenleg még semmi nem látszik. Ha csak az nem, hogy a kistelepülések esetében az iskolai fenntartását és működtetését is magához ragadta az állam.
2012. évben az iskola működéséhez az önkormányzatnak 18 MFt-ot kellett hozzátenni a költségvetésből származó normatívákhoz.
2013. évben igaz, nem kell hozzátenni semmit, de elvonták a helyben maradó SZJA teljes egészét, ami 11,3 MFt, a települések jövedelemdifferenciáltságából adódó támogatás teljes egészét, ami  16,3 MFt, a gépjárműadó 60 %-át, ami 3 MFt, és ezen felül új fogalomként került a törvénybe az iparűzési adóval kapcsolatban a  „Beszámítás összege”, melynek alapján újabb 2,5 MFt elvonással sújtották a települést, ami összességében 33,1 MFt-ot jelent.
Mindennek következtében az önkormányzat a korábbi évekhez viszonyítva sokkal nehezebb helyzetbe került. A költségvetési törvény nem teszi lehetővé a működési hitel tervezését, ennek következtében a költségvetési mérleg egyensúlyának érdekében az önkormányzat kénytelen pl. ingatlaneladást, új adó bevezetését tervezni, esetünkben az ingatlaneladás került a költségvetésbe.
A település 2013-ban az alábbi jogcímekre kap támogatást az állami költségvetésből:
- Önkormányzati hivatal működésére 10,7 MFt
- Településüzemeltetés 6,55 MFt
- Beszámítás -2,53 MFt
- Egyéb kötelező feladatok támogatása 3 MFt
-Köznevelési feladatok támogatása (óvodapedagógusok, nevelési munkát segítők bértámogatása, óvoda működtetési támogatás, óvodások, iskolások kedvezményes étkeztetésének támogatása) 16,79 MFt
- Szociális feladatok támogatása 3,41 MFt
- Kulturális feladatok 1,004 MFt
Ezek összesen: 51,09 MFt
Az óvoda fenntartásán kívül az önkormányzat feladata lesz továbbra is a településfejlesztés, településrendezés és a településüzemeltetés (köztemetők, közvilágítás, kéményseprés…stb.). Önkormányzati kézben maradnak a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások, az egészségügyi alapellátás (háziorvosi, fogorvosi stb.), az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások és a környezet- egészségügy (pl. köztisztaság, rovarirtás) körébe tartozó feladatok.  
Ide tartoznak a kulturális szolgáltatások is, mint például a könyvtár, a helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkár elhárítás, ivóvíz ellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés és -ártalmatlanítás (csatornaszolgáltatás) ügye vagy a lakás- és helyiséggazdálkodás is. Önkormányzati feladat lesz a honvédelem, a polgári védelem, a katasztrófavédelem, a helyi közfoglalkoztatás, a helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok, a sport és ifjúsági ügyek, a nemzetiségi ügyek, a hulladék- gazdálkodás és a távhőszolgáltatás.

Törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat állami feladatokat is elláthat, és továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Így ezek finanszírozását saját bevételből vagy erre a célra biztosított forrásból kellene megoldani, ha maradna akár egy fillér is, és akkor még nem beszéltünk az esetleges pályázatokhoz szükséges önerő biztosításáról.
Az önkormányzatok által kötelezően ellátandó feladatok működési kiadásait az Országgyűlés feladatalapú támogatással biztosítja. Ezt a támogatást a helyi önkormányzat éves szinten kizárólag a kötelezően ellátandó feladatainak kiadásaira fordíthatja. Ellenkező esetben a támogatás összegét kamatokkal köteles visszafizetni. A támogatás összegét a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg.
Az önkormányzati feladatellátás jelentősen megváltozik, de átalakítják a megmaradó feladatok forrásszabályozását is.

A jegyző, polgármester vagy ügyintéző államigazgatási feladatai némileg csökkentek, mert az ügyek egy része 2013. január 1. után a járási kormányhivatalokhoz kerültek.

A feladatok átadása során a Polgárdi Járási Hivatalhoz az átvétel tárgyát képező iratanyag:  Füle és Jenő Községi Önkormányzatok Körjegyzősége Fülei Hivatalában 2010-2012.12.31. között keletkezett, felülvizsgálattal érintett iratok, összesen 4 db irat
(Viszonyításképpen a  Körjegyzőség 2012. évi összes ügyiratforgalma 3511 ügyirat volt, melyből fülei ügyirat 2341.)

EU-támogatással megvalósult pályázat a TIOP 1.2.3. - Iskolai könyvtári infrastruktúra fejlesztési pályázat, melyen 5,5 MFt támogatást nyertünk.

A legnagyobb gondot az utólagos finanszírozás jelenti. A számlákat 2012. szeptember hónaptól kezdődően ki kellett egyenlíteni, a pályázat lezárása megtörtént, a kifizetési kérelem az összes dokumentációval együtt benyújtásra került, azonban a támogatás kiutalása a mai napig sem történt meg. Ez az összeg hosszú hónapokon keresztül megelőlegezve az önkormányzati gazdálkodásban nagy nehézséget jelent.
Az iparűzési adónak a községben 62 adóalanya van. Az adófizetők neve a fizetett adó mértéke alapján nem hozható nyilvánosságra. A legnagyobb foglalkoztatókról és a civil szervezetekről hivatalos nyilvántartás nincsen. A helyi vállalkozások figyelembe vételével az M7 autópálya fülei közigazgatási területén a 2 benzinkutat üzemeltető Strada Duo Bt, a Búzakalász Kft, illetve az önkormányzat lehet a legnagyobb foglalkoztató.
 
Forrás: Füle község Önkormányzata

 

Saját kutatások:

A településen működő civil szervezetek:
-bejegyzett szervezetek:
• Fülei Nimród Vadásztársaság: folyamatosan ellátja a vadgazdálkodási feladatokat
• Fülei Futball Club: finanszírozási gondok miatt 1 éve nem működik
• Országúti Tigrisek- motorosklub: tényleges tevékenységét a településen kívül végzi
• Barátfüle Kulturális és Szabadidős Egyesület: a helyi kulturális programok nagy részét szervezi 10 éve

-nem bejegyzett klubok:
• Nyugdíjas Klub: az idősebb korosztályt fogja össze, kapcsolatot tart fenn a környék klubjaival
• Fülei Fiatalok Klubja: a 16 év feletti fiatalok klubja, anyagi források híján nehezen működik, a helyi kulturális programok szervezésében együttműködik a többi szervezettel.


A településen szálláshelyek találhatók. Csoportok fogadására alkalmas szállást tud biztosítani az Önkormányzat az iskola épületében, a katolikus egyház a plébánián. 1-1 család igényesebb elhelyezésére 2 önkormányzati ingatlanon került kialakításra szálláshely.
Szabadidős tevékenységekre rendelkezésre áll egy nagy sportcsarnok, füves futballpálya öltözőkkel, a művelődési ház a könyvtárral és klubhelyiségekkel( felújításra szorul). Jelenleg kisebb felújítás alatt áll egy épület, amely a jövőben közösségi térként üzemelhet.
Az önkormányzat átvette a Sárréti Tájház működtetését, ennek forrása még kérdéses.
2011-ben került sor a katolikus templom tetőszerkezetének felújítására közel 17 MFt értékben. Az egyház 2,6 MFt-ot nyert sporteszközök beszerzésére, a Barátfüle Egyesület 2010-ben 1 MFt támogatással bonyolította le a Barátfüle Fesztivált. Mindhárom projekt a LEADER program keretében kapott forrásokat.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek