Ha most tényszerűen kellene leírnom a lukácsházi fiatalok mindennapjait, bizony nagy gondban lennék. Az élet olyan képen formálja a fiatalembert, ahogy a Gyöngyös formálja a csömötei tájat. Legtöbbünknek közös a medre, együtt jártunk a szomszéd falu általános iskolájába, együtt bicajoztunk az utcában és együtt másztunk a májusi cseresznyefákat. Néha úgy tűnik, mintha gyermekkorunk ezen foszlányai végképp a múltba vesztek volna, hisz az utcai zsivajt felváltotta a facebook, a fáramászást pedig a számítógépes játékok. De a Gyöngyös szalad tovább...
Korosztályom mára felnőtt, ki-ki a maga útját járja. Mégis mindenkit, aki ott gyerekeskedett egy olyan láthatatlan szál köt össze a faluval, mely eltéphetetlen.
Látszólag semmiben nem különbözünk -mi lukácsházi fiatalok- egy másik nyugat-magyarországi falu fiataljaitól. Azonban a személyes történetek azok, amitől minden falu a sajátjáénak tudja az egyént és az egyén sajátjáénak a falut. Rendszerváltás után nem sokkal, már gyermekfejjel is szerencsés helyzetben voltunk, mert sok olyan program volt (és van a mai napig), amelyek az egyénekből közösséget kovácsolt. A Tolnay napokon ki-ki megcsillanthatta sport tudását, és a hagyományos versenyfutáson kötelező jelleggel köptük ki a tüdőnket a ma már csekélynek látszó kilométerek után. Az ÖHV-n (régen Önkéntes Honvédelmi Verseny) megismertük a csömötei hegyet és a rejtett ösvényeket. Izgalmas volt barangolni a hegyen és az erdőben. A falunapok, szüreti felvonulások, farsangi mulatságok pedig külön ünnepek voltak a gyermeknek. Mint mondtam nekünk, falusi gyermekeknek az utca lett a második gyermekszobánk. Megnyílt a világ, ha csatangolhattunk a pajtásokkal és a szülői aggodalmak ellenére csupán elvétve tettünk rossz fát a tűzre.
Mi még az utcán mindig köszöntünk a néniknek, bácsiknak, mert így tanították. Ők pedig néha megállítottak bennünk és a nagyszülők felöl érdeklődtek. Ilyenkor kérdően néztünk az idős emberekre, hogy ki az, aki annyira ismeri a Mamát, hogy engem is felfedez benne?
Lukácsháza régi utcáiban az utcafronton gyümölcsfák vannak. Kiscsömötén, Felső-Lukácsházán és Nagycsömötén át egészen Gyöngyösfaluig a régi házak előtt ott kínálta magát a meggy, a cseresznye és az alma. Nyaranta gyakran támadtunk be egy-egy ismerős vagy nagyszülő kertjét, utcafronti gyümölcsfáját. Elfogadtuk a falu közösségének a szokásait, hierarchiáit és a legtöbben tiszteletbe tartottunk azt. Én úgy vélem széplelkű emberré cseperedhet itt az, aki valóban befogadja ezt a barátságos környezetet.
Aztán ahogy nőtt a nemzedék úgy áthelyeződtek a hangsúlyok; a szüret már nem csak a lovas kocsi díszítését jelentette, ahogyan húsvéthétfő sem csak a locsolkodásból állt. A legtöbb lukácsházi fiatalt meghatározó élmények köthetik a kultúrotthonban megrendezett bálokhoz. Szubkultúrák persze nálunk is voltak, de a közösségi élményekből senki nem maradt ki. Az anarchia póló és a bomber dzseki nem jelentett akadályt a májusfaállításnál. Nálunk akkoriban nem voltak ifjúsági klubok, de mégis összejártunk, s nem csak mert így kívánta a hagyomány, a tradíció, hanem mert ki magunk is akartuk közös élményeket!
A focimeccsekről keveset tudok, de mivel jó pár gyerekkori barátom játszott a helyi csapatban, onnét tudom, hogy milyen egy összetartó közösség a focistáké. Mert ugye a rendszeres edzések és meccsek mellet a közös sörözések meg jobban összekovácsolják a fiatalokat. A falumban, ahogy szerintem a legtöbb faluban nagy jelentősége van a focinak, mi lukácsháziak pedig kifejezetten jók vagyunk benne. Ma már telepített füves pálya és masszív lelátó várja a játékosokat, szurkolni vágyókat.
Ahogy haladok, a fiatalság kronológiai létráján ismét más prioritásokat vélek felfedezni. A csoporthoz való kötödés helyett a párválasztás kérdése mozgatja a fiatalok életét, a függetlenség vágya, a továbbtanulás és a munka. A legtöbben kiléptek a faluhatárból, hogy más nagyobb, nyüzsgőbb helyeket ismerjenek meg, ahol mások a szokások és más a rend. Sokan a közeli Szombathelyen, Kőszegen vagy Ausztriában keresnek boldogulást, vagy épp Angliában, vagy a világ bármely részén. De aki egyszer már megízlelte a csömötei-hegy és a lukácsházi utcák adta frisseséget és nyugalmát az örökre a szívébe zárja ezt a térséget.
Öröm látni, hogy korosztályomból is egyre többen alapítanak családot, s gyakran látok babakocsikat az utcában... Ilyenkor tudom biztosan, hogy van és lesz fiatalság Lukácsházán.
