Fiatalok Szalkszentmártonban

Anonymous
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Szalkszentmárton település lakosságszáma az aktuális adatok alapján 2928 fő, amelyből 526 fő 17 év alatti (az összlakosság 17%-a), míg 412 fő (az összlakosság 14%-a) a 18 és 29 év közöttiek száma. Az állandó és a lakónépesség is, a születések számával együtt folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Az óvodás kort még be nem töltöttek (0-2 év közöttiek) száma 73 fő, az óvodás korúak (3-5 év közöttiek) száma 75 fő, az általános iskolások (6-14 év közöttiek) száma 282 fő, míg a középiskolás korúak (15-17 év közöttiek) száma 96 fő.
A csecsemők és édesanyjuk számára kikapcsolódási lehetőségként a baba-mama klub szolgál, ám mivel ez részvételi díjhoz kötött, így a látogatottsága egyre csekélyebb annak ellenére, hogy minőségi elfoglaltságot jelent nem csak a szülő, hanem a gyermek részére is.
A településen két óvoda is működik, azonban a gyermekszám folyamatos csökkenése miatt az Önkormányzat már tervbe vette a „telepi” óvoda bezárását, amely ellen a szülők folyamatosan fellebbezéssel élnek. Az óvodás éveket követően a 6 éves gyermekek általános iskolai tanulmányaikat az alsó tagozatos kisiskolában kezdik meg a Bacsó Béla utcában, ahová egészen negyedikes korukig járnak. Jellemző, hogy kis létszámmal és egy-egy évfolyamban csupán egy indított osztállyal dolgoznak a pedagógusok. A felső tagozatosok a Petőfi téri iskolába járnak általános iskolai tanulmányaik befejezéséig. Valamennyien az intézmény által szervezett színes rendezvényeken – például néptánc oktatás, sport szakkör, paprikás krumpli főző verseny, tanulmányi kirándulások – kívül egyéb önkéntes szerveződésekben szüleik révén tudnak leginkább aktívan tevékenykedni. Gyermek focicsapatunk működik, nekik egy hatalmas focipálya és egy pályázati pénzből felújításra váró öltöző áll rendelkezésükre az edzések lebonyolításához. Diák önkormányzat nem működik, s mindezidáig nem is volt rá példa. A Református Egyház révén vannak kezdeményezések, amelyek konkrétan a fiatalokat szólítják meg, ezek azonban csak időszakosak, és jeles eseményekhez köthetők. Már az általános iskolások körében is egyre jellemzőbb, hogy szüleik elviszik őket a faluból és 8 osztályos gimnáziumba íratják be mondván, hogy az oktatás színvonala itt nem megfelelő. Ezzel csupán azt segítik elő, hogy a gyermek már 9-10 évesen kiszakad a helybéli baráti közösségéből, más környezetben talál szabadidős elfoglaltságot. Az általános iskola befejeztével a továbbtanulás kizárólag 30 kilométeres körzetünkön kívül lehetséges, így a legtöbben ekkor kollégisták lesznek, s hétköznapjaikat – néha hétvégéiket is – szülőfalujuktól távol töltik. Szórakozási lehetőséget az itthon töltött napok alatt nem igazán tudnak igénybe venni, hiszen a sportcsarnok és a könyvtár például hétvégén nincs nyitva, így még ha hasznosan is szeretné valaki itthon tölteni az idejét, a lehetőségek erre nem adottak. Közösségi térként a cukrászda és a központban található park szolgál, találkozási helyként mást nagyon nem tudnak igénybe venni a fiatalok. Több olyan civil szervezetet is fel tudok sorolni, amely azért tevékenykedik, hogy a gyermekeket segítse (óvoda/iskola alapítvány, gyereknap), azonban egy olyan szervezetet sem tudok példaként hozni, ami a gyermekek általi kezdeményezés lenne és kimondottan az ő érdeklődési körükhöz igazodna. Bár ha jól emlékszem, akkor az ifi polgárőrök saját indíttatásból csatlakoztak a „nagyokhoz”, s önszerveződő módon hozták létre kis közösségüket, ami azóta is működik.
Az iskolai végzettséget illetően jellemző, hogy a legtöbben szakiskolai tanulmányokat folytattak, vagy éppen érettségit szereztek. Kimondottan csekély az egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkezők aránya. A fiataloknak éppen ezért sincs sok választási lehetősége az álláslehetőségeket illetően. A faluban van néhány olyan betanított szakmunka, ami bárki számára elérhető, de karrier építésére nem alkalmas. Sokan döntenek az ingázás mellett, s választják azt, hogy inkább hosszú órákat utaznak, de nem váltanak lakhelyet. Vannak néhányan olyanok is, akik külföldön próbálnak szerencsét, de ez mindezidáig kevésbé volt jellemző.

Kissé pesszimistának tűnő írásom végén a lényeget összefoglalva el kell mondanom, hogy a legfontosabb, hogy vannak olyan lokálpatrióták – többek között én magam is – akik igen is szeretnek itt élni és mindent megtesznek azért, hogy mások is szeressenek itt élni!

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek