Véleményem szerint fiatal az az ember, aki annak érzi magát. Ha ebből a szemszögből közelítjük meg a blogom címét, akkor minden Létavértesen lakót megemlíthetnék. De én mégis ki szeretném emelni azt a folyamatot, ami jellemző Magyarországon minden kisebb és nagyobb településre, akik olyan sorssal és adottságokkal, esetlegesen hátrányokkal is rendelkeznek, mint a városom.
Hátrányok között nem azt értem, hogy valami nincs, vagy nem jó, hanem jelen esetben azt, hogy Létavértes is egy olyan nagyváros mellett helyezkedik el, mint Debrecen. Sokan, akik ilyen városok mellett élnek érzik, értik mire gondolok. A nagyvárosok elszívó erejére, hogy mi létavértesi fiatalok inkább összebeszélünk és elmegyünk Debrecenbe szórakozni, - aminek itt megjegyezném, hogy összekovácsoló ereje is lehet kisebb közösségek tekintetében - mint itthon tegyük ezt meg. Azt is szeretném megemlíteni, hogy a fiatalok többsége Debrecenbe jár középiskolába, ahogyan azt én is tettem, és az új közösség, a kitárulkozó világ, a lehetőségek, ismeretlen helyek magukkal tudják vonzani az olyan embereket, akik kíváncsiak és nyitottak a világra. A „burok”, ahogyan hívom a gyerekkorom, középiskolában nem tűnt olyan „érdekesnek”. Manapság, ahogy felnövök és én is egyre többet gondolok a gyerekvállalásra, visszasírom azokat a napokat, amikor nyugodtan lehetett szaladgálni az utcán és nem kellett őrült autósoktól és nagy forgalomtól tartani, félni, a szüleim is nyugodt szívvel elengedtek.
Fiatalként vágyunk arra, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, hogy sok barátunk legyen és elfogadjanak, persze erről a következő generáció másként vélekedik, mert a virtuális barátságokat előnyben részesítik a személyes találkozásokkal szemben. Azt gondolom, hogy a civil szervezeteknek fontos szerepük van, hogy segítsenek a fiataloknak abban, hogy megtalálják önmagukat. Ez nem nagyon működik csak, ha tudjuk „honnan jöttünk”, milyen gyökerekkel rendelkezünk. A városomban az óvodások, az általános iskolások körében, - a legnagyobb bánatomra a mi életünkből kimaradt, a mi alatt értem a korosztályomat és régi iskolatársaimat, osztálytársaimat – egyre nagyobb szerepet kap a népzene és a népi ételek, mesterségek, táncok megismerése és elsajátítása. Ami a fiataloknak nagy élmény, hiszen egy közösségbe bekerülnek, van téma, lehet táncpróbákra járni, néha fellépésekre menni, azokra készülni. Igaz barátságok köttetnek és gyakran ezek a barátságok egész életük során végigkíséri őket. Ilyenkor megfogalmazódik bennem az a kérdés, hogy a virtuális barátságoknak mennyi esélyük van arra, hogy életen át szóljanak?
A középiskola más rendszer, meg kell tanulni, hogy már nincs ott a tanító néni, aki annyi esélyt ad, amennyit szeretnénk, hogy ha nem tanítottak meg minket a tanulásra, akkor nehéz dió elkezdeni ezt a folyamatot, nincs ott mindennap apa és anya. Vannak akik a bejárást választják, vannak akik a kollégiumi életet preferálják. Majd eltelik 4-5 év és jön az egyetem. A városom sok diplomás emberrel büszkélkedhet, itt megjegyezném, hogy nem csak a diplomásokra vagyunk büszkék, hanem minden olyan diákra, hallgatóra, fiatalra, aki tett azért, hogy megismerjék a város nevét és sikereket ért el az életében. Sok mindenkit fel lehetne sorolni név szerint, de úgy is lehet róluk hallani még.
Fiatalok között szeretném megemlíteni azokat a már dolgozó embereket, vagy éppen két állás közötti embereket is, akik itt nőttek fel. Azért fogalmaztam így, mert jelen helyzetben a települések többsége a munkahelyteremtéssel küzd. A fiatalok elvándorolnak, mert mindenkinek a megélhetés, az alapvető szükségletek kielégítése a fontos és áll az első helyen, így akik nem tudtak a családi gazdaságokban elhelyezkedni illetve kisebb vállalkozásoknál, vagy az önkormányzatnál, máshol próbálnak szerencsét. Vannak, akik az ingázást választják, amihez az infrastruktúra adott, de a benzinárak már nem ezt támogatják. Vannak, akik a mezőgazdaságot választják - szívem csücske – de mikor jövünk rá, hogy könnyebb együtt? A segítség egy erény és nem hiba.
Egyszer egy ember azt mondta nekem, hogy első látásra nehéz megkülönböztetni egy európait. Ugyan olyan ruha, ugyan azok a divatmárkák vannak minden ország boltjainak polcain, ugyan az a trend, de mégis van valami, amiben mások vagyunk… Mi fiatalok előszeretettel hódolunk az ilyen jellegű trendek előtt és a rangsorunkban sokszor előrébb vesszük, mint az ennél fontosabb dolgokat. Szerintem, azok a fiatalok, akik a városomban élnek ugyan azokkal a gondokkal és helyzetekkel küzdenek, mint minden más fiatal ezen a világon. De azt gondolom, hogy ezen csak mi tudunk változtatni és a lehetőség adott, a jövő bennünk van!
