Doma Café - Strukturált párbeszéd Domaszéken

Kispéter Anett
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A Virtuális Falu Program újabb állomásához érkezett. Idén ősszel minden tószőlősi a saját településén, intézkedik,  szervezkedik, egyeztet, újratervez, átgondol...

 

 

2015. október 30-án létrejött egy -szép nevén- strukturált párbeszéd, -egyszerűbben- egy kávéházi beszélgetés megadott témákban.
Az előszervezési munkálatok után a Sárkányhegyi Közösség Ház pincéjét varázsoltuk át egy pár órára vendélátóhellyé. Nevet is adtunk neki: Doma Café. Miután az összes meghívott vendéget köszönthettük, Torma Tibi bemutatta a Virtuális Falu Programot, majd a rövid játékszabály ismertető után belevágtunk a beszélgetésekbe. Az asztaltársaságok kis cetlin kapták a témajavaslatokat, melyek a közösségfejlesztés, szektorok közötti együttműködés (döntéshozók, vállalkozók, civil szervezetek, fiatalok, egyház), kommunikáció javítás, fiatalok vidéken boldogulása, SWOT analízis, fennmaradás kérdéseit vetették fel, adva okot a kellemes hangulatú boncolgatásra. Közben pincérré átlényegült segítők szolgálták fel a helyiek által készített harapnivalókat, szomjoltót.
Igazán jó volt hallani a duruzsolást, látni a vidám, olykor elgondolkodó arcokat, érezni a levegőben is, hogy itt valami új indult el... valami új és nagyon jó, ami sok lehetőséget magában hordoz és csak rajtunk áll, mit hozunk ki belőle.

 

A műhelytalálkozót szervezte és az összefoglalót készítette: Kispéter Anett

See video
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek