Civil szervezet alakulása Nagyorosziban

Vfp_Admin
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A Vituális Falu program képzéseinek köszönhetően novemberben szerveztem egy műhelytalálkozót a Művelődési Otthon könyvtárában, ahova helyi döntéshozókat, fiatalokat, fiatal vállalkozókat és aktív közösségi emberek hívtam meg. Első körben bemutattam a Virtuális Programot, melynek 3 éve vagyok a résztvevője, majd kerekasztal beszélgetésekkel ösztönöztem a résztvevőket az adott kérdésekben a saját véleményük kifejtésére és akár közös megoldások keresésére. Kérdéseim elsősorban a helyi civil élet mostani és jövőbeni terveire irányult, valamit a fiatalok bevonása a civil életbe. Sajnos itt felmerültek a fiatal generáció „elvándorlása”, hiszen kevés a munka, vagy a jobb pénzkereseti lehetőseket keresve az ember inkább máshol keres munkát és ez által civil életet is. A részvevőkkel együtt teljesen belefeledkeztünk ezekbe a témákba és rengeteg ötlet felmerült, hogyan lehetne a civil élethez még többet hozzáadni Nagyorosziban. Páran arra az elhatározásra jutottunk, hogy elsősorban alapítsunk meg egy civil szervezetet, mely Civilek Nagyorosziért Egyesület néven megalakult. Az egyesület megalakulása után szerettem volna, ha a tagok a programunkkal jobban meg tudnának ismerkedni, hiszen ez lenne a kitűzött célja, hogy a program képzésein részvevő fiatalok átadják és kamatoztathassák a tudásukat a saját falujukban. Persze egy országos hálózatba bekapcsolódva, ahol a többi egyesülettel karöltve segítsék egymást. A legjobb helyszín, ahol be tudtam mutatni a falu képviselőinek a Virtuális Falut az a Tószőlősi Falunap volt. Április 1-én egy kis csapat indult útnak a Bács-kiskun megyei Lajosmizsére, ahol megrendezésre került az első Tószőlősi Falunap. A helyszín a festői szépségű Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar konferencia terme és udvara volt. Tószőlős egy virtuális falu, amit a Virtuális Falu Program résztvevői alapítottak 2013-ban.

A műhelytalálkozót szervezte és az összefoglalót készítette: Pintér Bálint

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek