„A kutatás alatt érdekes volt látnom, hogy egy viszonylag kis területen belül milyen nagy különbségeket vél felfedezni az ember. A három falu, amelyet én vizsgáltam szomszédos egymással. Az egyik faluban támogatják a közösségi életet, propagálják, oklevéllel és pénzjutalommal próbálják ösztönözni a tenni akaró embereket. A másik faluban viszont nincs pénz semmire, a polgármester elmondása alapján. Nincsenek egyesületek, civilszervezetek sem. Ami mind a három faluban problémaként merült fel, az az, hogy az emberek bezárkóznak és nem nyitnak egymás felé, illetve a klikkesedés. Ezek a problémák én azt gondolom orvosolhatóak egy kis odafigyeléssel és kulturáltsággal. Az interjúk során találkoztam kedves, optimista és nem igazán kedves, de erőteljesen negatív emberrel is. Építőleg hatott rám mind a két csoport. Számomra is hasznos volt az interjú készítése és megélése.” Kovács Krisztina, Apostag