Apostag falucska élete igen pezsgő és sokszínű. Az év elején az első rendezvény kicsiny falumban a Hurka- Parádé! Ezt a kis télbúcsúztató ünnepséget február elején rendezik meg, ekkor csapatok nevezhetnek be egy hurkasütő és egy pálinkakóstoló versenyre. Reggel megérkeznek a csapatok leadják a nevezésüket, a pálinkákból mintákat hagynak a zsűrinél, a hurkások az álltaluk megvett alapanyagokból elkezdik összeállítani a kitalált hurkavariációkat. Eközben a polgármesterrel közösen megtörténik a tűzgyújtás, majd az eközben elkészült hurkák sütésre kerülnek. A frissen sült hentesárukat helyben meg lehet venni és fogyasztani. Délután mind a pálinka- mind pedig a hurkasütéses versenyben eredményhirdetésre kerül sor. A legjobbak serleget és oklevelet kapnak. Az estét egy karaoke parti zárja.
A következő nemes ünnepségünk az ovisok és iskolások által rendezett farsangi bál. Ez a bál leginkább egy batyus bálra emlékeztető kis összejövetel. A szülők készítik el a rendezvény alatt fogyasztható ételeket. A gyerekek felvonulnak a legkülönbözőbb farsangi ruhákban. A bál alatt a belépőkből összegyűlt bevételt az ovisok és iskolások fejlesztésére illetve felszerelésekre adományozzák.
A gyerekek nagy örömére májusban következik a majális. Majálissal egybekötött gyereknapot is tartanak ilyenkor. Egész nap fociversenyek zajlanak, megrendezésre kerül A falu legerősebb embere című verseny és ezek mellett a Ki mit tud? is. Íjászkodással, kézműves foglalkozással üthetjük el a napot. Arcfestés és légvár is van nem csak kicsik számára. A kirakodó vásár, zenék, koncertek és a bográcsozás csak emelik a rendezvény fényét.
Májusban még egy nemes ünnepségre sor kerül, ez pedig nevezetesen az anyák napja. Ekkor az ovisok és iskolások versekkel, mondókákkal köszöntik meg az édes anyukájukat és köszönik meg nekik az értük tett odaadó gondoskodást.
Augusztusban kerül sor Szent István napi ünnepségre. Az ünnepség elején néptánc együttes tart előadást, majd zenekarok és kórusok is megcsillogtatják tehetségüket. A nap során színházi előadásokat, stan up comedi előadást és különböző fellépőket tekinthetünk meg. Sor kerül az új kenyér megszentelésére és a közalapítványi díjak kiosztására is. Este tűzijátékban gyönyörködhetünk, majd koncerteken érezhetjük továbbra is jól magunkat.
A nyár után hamar jön az ősz, ahol elmaradhatatlan a szüreti fesztivál. A felvonulás nyitótánccal indul, majd az egész falun felvonulnak lovas kocsikon, lovakon a gazdák és kedveseik. A felvonulás után záró tánc következik, majd este egy szüreti bálon is részt lehet venni. A kultúrházban a plafont különböző gyümölcsökkel díszítik, ezen gyümölcsökre a csőszlányok és csőszfiúk vigyáznak, ha valaki lop belőle és rajtakapják, annak büntetést kell fizetnie. Minden éven csinálnak a gazdák által adományozott szőlőfürtökből egy 10-15kg-os óriás szőlőfürtöt, amit a bálon elárvereznek.
Adventi napokkal záródik az év. Ekkor a karácsonyhoz közeledve minden vasárnap meggyújtásra kerül egy gyertya, majd a negyedik héten felállítják a falu karácsonyfáját is. A gyertyagyújtók kisebb ajándékokat kapnak. Beszédet tartanak a helyi papok és a polgármester is.
Nagy Lajos est, a falu számára egy fontos megemlékezés. Nagy Lajos a falu szülöttje. Ezen az esten verseket szavalnak az iskolások és megemlékeznek a tiszteletbeli volt lakosról. AZ önkormányzat és az iskola karöltve rendezi ezt az eseményt.
Megrendezésre kerül az év során a katolikus és a református bál is. Ezen események mellett tea estekre nyílik lehetőség, itt beszélgetni gyűlnek össze az emberek és verseket szavalnak a fiatalok.
Kicsiny falumban egészen sok esemény kerül
napvilágra, a többségükön így vagy úgy de fiatalok is nagy számban vesznek részt. Színesíti a falu életét ezen ünnepségek, bár a korosabbak szerint lehetnének még több és több találkozók.