Műhelytalálkozó – strukturált párbeszéd mintaesemény

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A Virtuális Falu Program keretein belül 2015. május 8-án a program résztvevői szakpolitikai szakértőkkel találkoztak a budapesti Park Inn by Radisson Hotelben. Az esemény célja egyrészt az előadó szakemberek tapasztalatainak megismerése volt, másrészt a strukturált párbeszéd, mint közösségépítő kommunikációs eszköz megismerése és kipróbálása volt.
Az AGRYA elnökének, dr.Mikula Lajosnak megnyitó gondolatai az elmúlt 3 év törekvésit, kezdeményezésit foglalták össze néhány mondatban, kihangsúlyozva a Virtuális Falu Program innovativitásának, új keletűségének fontosságát. Ezt követően Pintér Bálint röviden körképet adott a VFP-ról.
A délelőtt során 5 előadást hallhattunk.
Elsőként Torma Tibor számolt be a VFP keretein belül vidéki közösségekben véghezvitt kutatásokról és azok eredményeiről. Dr. Eperjes Tamás, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet igazgatója olyan programokról, megvalósult projektekről, törekvésekről tartott előadást, amelyek a maguk nemében mind magyarországi siker sztorik. Hallottunk a Cinka Panna Népfőiskoláról, a Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózatról, a HAM-ról, vagyis a Helyi Aktivációs Műhelyről. Megismerkedtünk az Egyháztáji és a Mesés Hetés Programmal, illetve képes beszámolót láttunk a magyarországi önfenntartó falvak életéről. Kandikó Rita, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület elnöke a civil kezdeményezések eredményeiről és társadalmi fontosságáról mesélt. Élményeit és tapasztalatait átadva betekintést nyerhettünk a Diagonál Nemzetközi Hálózat, az Anna Lindh Euro-mediterrán Alapítvány, és a Rückenwind Hálózat működésébe. dr. Németh Nándor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa a helyi gazdaságfejlesztés kihívásairól és működő, jó példáiról tartott előadást. A délelőtti programot dr. Weisz Miklós, az AGRYA társelnökének a vidéki fiatalok helybeni foglalkoztatásáról szóló előadása zárta.
A finom ebédet követően egy installált kávéházba vártak vissza minket a szervezők egy délutáni kerekasztal beszélgetésre. A world café módszertant alkalmazva 4 valóban kerek asztal köré 4 asztaltársaság került. Minden asztalhoz egy adott téma és egy moderátor tartozott, aki a beszélgetés fonalát mederben tartotta és lejegyezte, majd összefoglalta a felvetett kérdéseket, gondolatokat. Átbeszéltük a fiatalok szerepét a vidékfejlesztésben, megvitattuk a munkahelyteremtés lehetőségeit kistelepüléseken, elmélkedtünk a falusi közösségek kihívásain és ötleteltünk a fiatalok pályaorientációját illetően.
Mint eddig is, most is információban és új ismeretekben gazdag, tartalmas napot sikerült eltöltenünk együtt.

Letölthető dokumentumok

vfp_mintaesemeny_2015_05_08_program.pdf 256.31 kB pdf
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek