II. képzési alkalom - Budapest

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Helyszíne a csodálatos pesti belvárosban található Hotel Benczúr adott otthont 2014. február 14-16 között. Első nap előadásokat hallgattunk az üzleti szektor - közepes és nagy, multinacionális cégek és a civil szektor együttműködésének gyakorlatairól, példákon keresztül. Ezt követően konzultációkon beszélhettük meg az elhangzottakat illetve kérdéseket tehettünk fel az előadóknak.

Az első előadó a Syngenta képviseletében Heicz Péter régióvezető, aki az Élelmiszerbank közös projektjének megvalósításáról Élelmiszerlavina címen tartott előadást. Elhozta nekünk a CSR fogalmát, valamint annak magyarországi és nemzetközi vonatkozásait a gyakorlatban.

Nagy Zoltán Péter az OTP marketing igazgatójának előadását kiemelt figyelemmel követtük, hiszen egy fontos témát szemléltetett a prezentációjában. Gyakorlati tapasztalatokat adott át, praktikus tanácsokat arról, hogyan keressünk fel egy multinacionális céget a civil együttműködés reményében.

A délután hátralévő részében a középvállalatok és a civil önkéntesek együttműködéséről hoztak jó példákat az előadók.
Előadók: Daoda Zoltán az AGRO.bio szakmai igazgatója, valamint a Palóc Coop Zrt. - től Halmosi György elnök-vezérigazgató. Halmos György témája a vállalkozásuk civil szervezeti kapcsolata, egymásra gyakorolt hatása a vidéki településeken.
Utolsó előadónk Bauer Béla vezető kutató, aki a Századvég Alapítványt képviselte. A civil- és üzleti szektor együttműködésének mutatóit a legfrissebb felmérési eredmények alapján szemléltette számunkra.

A következő két napon pedig tematikus média és kommunikációs képzésen vehettünk részt Czifra Szilvia előadásában. Megkezdtük a Leány -, Legény , vidéki csajok, srácok magazinok szerkesztési előkészületeit.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek