Újratöltve a vidék

Szabó Gergő
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

   Idén, november 22-24 között Révkomáromban került megrendezésre a nagy sikerű Virtuális Falu Program ( VFP ) folytatásának szánt Virtuális Falu – Újratöltve  első képzése. A projekt fő csapásvonala az országok között átívelő kapcsolatrendszerekre, az Európai Unió intézményeinek működésére, a politika útvesztőire és a demokrácia fejlesztésre irányult.


   Az AGRYA ( Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége ) szervezésében, és a Fiatalok Lendületben Program finanszírozásában megvalósuló rendezvénysorozat nemcsak a vidéken élő fiatalság tenni akaró magját mozgatta meg, hanem számos szakmai szervezet érdeklődését is felkeltette. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szervezet és annak ügyvezető elnöke, Dr. Mikula Lajos nemrég Miniszteri elismerésben is részesült a helyi ifjúsági közösségek fejlesztéséért végzett munkájáért.


   Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság magyar képviselőjeként Joó Kinga, tanácsos az európai állampolgárságot és a polgári kezdeményezések megvalósulásának rögös útját mutatta be. Míg ugyanezen bizottság szlovákiai képviselője Domokos Tamás, Riasztási mechanizmus a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzésére és kiigazítására címmel tartott előadást, mely által megtudhattuk mik azok a faktorok, melyek felhívják az unió figyelmét egyes tagállamok gazdasági problémáira vagy azok kialakulásának veszélyére.


   Az Emberi Erőforrások Minisztériumának ( EMMI ), Ifjúsági Főosztályának közigazgatási tanácsadója, Majzik Balázs a kormányzat és a civil szervezetek kapcsolatáról, illetve ez irányú jövőbeni törekvéseikről tartott tájékoztatót a hallgatóságnak. Szablics Bálint, Civil Kapcsolatok Főosztály, főosztályvezetője a civil szervezetek működésére vonatkozó jogi szabályozásokat ismertette.


   A képzési nap folyamán megismerkedhettünk Bara Zoltánnal, a szlovákiai Kempelen Farkas Társaság egyik alapítójával, aki bemutatta számunkra a civil szervezetek szerepét a szlovákiai állami – önkormányzati döntési folyamatokban és képet kaphattunk egyes ezen a határszakaszon már megvalósult és még tervben lévő határokon átnyúló uniós projektekről.


   A program résztvevőjeként kijelenthetem, hogy az egyik legnagyobb hatást kiváltó előadást Bauer Bélától, a Századvég Alapítvány vezető kutatójától hallhattuk, aki aktuális statisztikai adatok tükrében beszélt nekünk a mai társadalmi, demográfiai és gazdasági viszonyokról. Sokan, sokfelől érkeztünk a programra és persze mindannyian tisztában voltunk valamelyest a minket körülvevő világ nehézségeivel, a mai embert érintő problémákkal, de mindezeket a dolgokat a számok tükrében látni egészen elképesztő volt ( nyugodtan mondhatom ) minden jelenlévő számára.


   A Virtuális Falu Program tehát Újratöltve! Nem csak új témákkal, tartalmakkal folytatódik a program, hanem újabb tagokkal is bővült a közösség, akik a hétvégi képzést és csapatépítést követően közös erővel vágnak neki az előttük álló kihívásoknak.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek