Pozitív visszajelzés és mosoly az arcokon II. - Algyő

László Anita
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Algyőn, 2015. október 14-én, 18:00 órai kezdettel került megszervezésre a Virtuális Falu Program strukturált párbeszéd esemény, amelynek az Algyői Faluház adott otthon. A találkozón 24 fő vett részt, köztük önkormányzati képviselők, intézmények és vállalkozások vezetői, civil szervezetek vezetői és helyi fiatalok egyeránt. A fiatalok helyi foglalkoztatására, oktatására és fejlesztésére, szabadidő hasznos eltöltésére, ifjúsági helyzetfelmérésre vonatkozóan 4 kérdés segítségével egyeztettek a résztvevők. A world café módszer új utakat nyitott meg a találkozó vendégei számára, mivel kötetlenebb formában lehetőségük nyílt komoly hangvételű témákról beszélgetni. Mindez közelebb hozta a vezetőket és a helyi fiatalokat, illetve az egyes területek képviselőit és vezetőit is. A találkozó során mindenkinél a szakember, a magánember, a csapattag személyiségei ötvöződtek, így a résztvevők egymást inspirálták, az egyes kérdéseknél más-más szerepkörbe kerültek. A szakterületek képviselői saját munkájuk tapasztalatait, algyői lakosként az észrevételeiket, szülőként a gyermekeik jövőjét, csapattagként pedig a közös gondolkozás és együttműködés lehetőségét hozták magukkal a találkozóra. A fiatalok és a vezetők viszonylatában jó hatással volt a találkozó a beszélgetőpartnerekre, ugyanis az egyre távolodó generációkat hozta közelebb. Lehetőség nyílt az eltérő nézőpontok egyeztetésére, illetve több kérdésre magyarázatot adhattak a generációk képviselői egymásnak, amely egyes problémákra való megoldásokat megszületését segítette elő. A közös munkát külsős személyek, ifjúsági területen dolgozó szakemberek erősítették, tapasztalataikkal hozzájárultak a megoldások kialakításához. Az eredmények az algyői ifjúsági stratégia kialakítását segítik, amelynek életre hívása jelenleg egy kiemelt prioritású feladat a település jövője szemponjából. A résztvevők hasznos információkat, konkrét megoldási javaslatokat osztottak meg egymással, ezek összegzése jelenti a kezdeti lépéseket az ifjúsági stratégia megalkotásában.

Megoldási javaslatok, összegzés:
Az esemény zárásakor mindenki pozitív visszajelzésekkel és mosollyal távozott. Természetesen a stratégia megalkotásának következő lépéseit közösen folytatjuk a következő hónapokban, amelyhez a Virtuális Falu Program keretein belül megvalósult találkozó adta meg az alapokat.
Az egyes kérdésekre adott válaszok és megoldások mellékletként kerültek a beszámolóhoz csatolásra.

 

A programra 24 fő érkezett, ami jól mutatja, hogy a településen mennyire tartják fontosnak a fiatalok jövőjének kérdését. Minden szférából érkezett résztvevő, így a témákhoz minden oldalról érkezett hozzászólás. A feltett kérdésekre tartalmas válaszok érkeztek, amelyek segítséget nyújtanak az ifjúsági stratégia kialakításához. A résztvevők rendkívül hasznosnak találták az eseményt, egyrészt a kérdések fontossága, másrészt a world café módszer nyújtotta lehetőségek miatt. Minden résztvevő segítséget, információt kapott a szakterületén folytatott ifjúsági munkához, illetve új együttműködések lehetőségeit alapozták meg.
A program eredményeiről a meghívottak és a résztvevők személyesen egy összefoglaló anyagot kapnak, amely elérhető lesz az algyői lakosok számára is. Az ifjúsági stratégia település szinten minden lakosra vonatkozik, célzottan az ifjúságot érinti. Viszont a megvalósuló cselekvési tervhez, és konkrét programokhoz, beavatkozásokhoz a többi generáció aktivitása és együttműködés is szükséges.
A program eredményeit az algyői fiatalokkal is egyeztetjük, ahol nekik lesz lehetőségük kifejteni bővebben a véleményüket. Azokat a témákat bontjuk alá, amelyek a találkozó során minden résztvevő számára kiemelt prioritással bírtak. Így lehetőségünk lesz a fiatalokkal együtt újabb ötleteket beépíteni a stratégiába.
Mindezek után a stratégiát az önkormányzattal együttműködve hivatalos dokumentummá állítjuk össze, amely alapján a cselekvési terveket kidolgozhatjuk. 2016 tavaszától már konkrét programok megvalósítására lesz lehetőség Algyő, így a projekt fenntarthatósága biztosított.

 

Torma Tibor

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek