Piliscsaba II.

Anonymous
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Információk a piliscsabai közéletről

Önkormányzati rendszer átszervezése

Piliscsaba az új járási rendszer átszervezése után a Pilisvörösvári Járási Hivatalhoz tartozik. Tekintettel arra, hogy az új közigazgatási rendszer még fiatal, így a mélyebb szakmai együttműködést meg nem volt idő kialakítani, de amint kialakul a stabil struktúra ez meg fog történni. Nem közömbös már most sem a falu kapcsolata a járási hivatallal, ugyanis mind online, mind papíralapú kapcsolattartás már folyamatosan fennáll az önkormányzat  és a hivatal között, valamint az önkormányzat lehetőségeihez mérten járult hozzá a hivatal működéséhez és adott át kettő teljes számítógépet. Továbbá az önkormányzat illetékes osztályát Építési Hatósági pontként is működtetik ami a Járási Építéshatósághoz továbbítja a helyben felmerülő problémákat, kérdések, igényeket.
A településen működő önkormányzati fenntartású általános iskola üzemeltetése is kikerült a hatása alól, és a Klebelsberg Kuno Intézményfenntartó Központhoz került, ennek ellenére az önkormányzat bizonyos összeggel továbbra is támogatja az iskolát.

EU támogatással megvalósuló beruházások

Az elmúlt évek kiemelendő beruházásai: Kenderesi út felújítása, Kossuth Lajos utca felújítása, Klarissza szállás felújítása, valamint most is futó projekt egy KEOP pályázat keretében megvalósuló szennyvíztisztító-bővítés.

A két utca beruházás nagyjából egy időben indult el és lett kivitelezve. A beruházás egy 500 méter, illetve egy 800 méter hosszú útszakasz viakoloros bevonatát jelentette a járulékos beruházásokkal természetesen.
A Klarissza szállás projektről annyit érdemes tudni, hogy a faluközpontban lévő önkormányzati épület került felújításra, ami régen moziként üzemelt, illetve a Budapest-Bécs vonalon volt a lovaskocsik pihenőhelye - innen a szállás elnevezés. Ebből a házból „faragtak” most egy közösségi házat, mert az eddigi művelődési ház a focipálya mellett volt és így a sportklub átveheti az egész épületet. A projekt most ott tart, hogy a házat felújították és már rendszeresen ad otthont különböző irodalmi esteknek, koncerteknek, konferenciáknak.
A szennyvíz kezelés problémája állandósult olyan 10 éve a település alsóbb területein, ugyanis egy-egy nagyobb esőzés alkalmával kiöntött és elárasztott telkeket, illetve egy lovardát is „megtámadott”. Tehát már a településnek igen nagy szüksége volt a szennyvíztisztító-bővítésre. Ez a projekt most fut, a végeredményekről később beszámolok.

A pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatok: „A pályázatokkal kapcsolatos általános probléma forráshiány, a túlzott bürökratikusság megkövetelése a pályáaz előkészítő, vagy épp megvalósító periódusa során.
Általában hosszadalmas időt vesz igénybe a pályáaztok elbírálása.
Sajnálatos, rajtunk kívül álló probléma, hogy a KMR régióban kevesebb forrás van meghirdetve, mint a konvergencia régiókban, habár Pest megyén belül is vannak jelentősnek nevezhető infrastrukturális különbségek.”

Vállalkozások, civil szervezetek

A településen több mint 60 vállalkozó van jelen. Ezek között van virágkötő, autószerelő, építésziroda, biztonsági-szolgálat, élelmiszerbolt, asztalos, favágó, vendéglátós, építőipari és még sok egyéb…A legjelentősebbek véleményem szerint – nem bevételi, nem foglalkoztatottsági adatok szerint, hanem teljesen szubjektív megítélés alapján – a SAT-ELIT Kft, amely kábelek gyártásával foglalkozik, az M.H.M. Kft, amely építőipari és szolgáltató kft, valamint az Ujvári Gumi Kft, aminek nevéből is kikövetkeztethetően termékpalettáján többek között a gumiabroncsok szerelése, javítása szerepel. Még egyszer jelzem, hogy ez szubjektív rangsor, semmiféle adattal nincs alá támasztva.

Civil szervezetek a településen szintén szép számban megtalálhatóak, így ezekből is szintén csak „csemegéznék”. A civil szervezetek száma bőven meghaladja a 30-at. Legjelentősebbet itt sem tudnék kiemelni.Ezen a területen is széles a paletta, többek között csak említés szinten van: hegymászó egyesület, szegkovács egyesület, cserkészcsapat, ifjúsági alapítvány, idősek otthona, természetvédelmi egyesület, polgárőregylet, sportegyesület, településfejlesztő egyesület és még sokan mások….

A helyi közösségek vagy korosztály szerint, vagy érdeklődési kör szerint csoportosíthatóak. Korosztály szerinti csoportosításban az iskoláknak van közösség-összetartó erejük ha nem is közvetlenül, vagyis nem csak a diákok, osztálytársak között alakul ki közösség, de a szülők között is kialakul. Ha érdeklődési kör szerint nézzük, akkor az egyházaknak van kiemelt szerepük a közösségépítésben, valamint a sportnak, a különböző szakosztályok által.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek