Nekünk a Balaton a riviéra….

Protovin Tímea
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Nomen est omen: a Bélapátfalvától nem messze elterülő falu medencéje valóban bővelkedik vízben. Saját tava ugyan nincsen, de innen ered az Eger-patak, aminek forrását a helyiek rendszeresen gondozzák, takarítják.

 

A környék lankás dombjai egyébként is túrára hívják a természetkedvelő embert: a falu közössége évente több alkalommal is felkerekedik, hogy egymással beszélgetve, esetleg délben egy bográcsozással egybekötve egy jót kiránduljanak. Részt vesz ebben kicsi és nagy; totyogókat és nagyszülőket is találhatunk a társaságban.
Évente kétszer- ősszel és tavasszal- megrendezésre kerül a faluban a „Balaton maraton”, melyen szintén minden korcsoport képviselteti magát. Van, aki futva, van, aki biciklivel, míg mások babakocsival(ban) teszik meg a távot…
A túrák létszáma időről-időre duzzad, a 30-40 fő nem ritka, de volt már példa 70-100 főre is.

A tavasz nem telhet el gyereknap nélkül, az óvodai szünetben pedig kézműves foglalkozások várják a kicsiket a Mosoly táborban: gyöngyfűzés, gyurmázás, agyag tárgyak, képek készítése, de a gyermekek megismerkedhetnek a sátorépítés, vagy a kenyérsütés rejtelmeivel is.

 

Nyaranta kerül megrendezésre a falunap, melynek legsikeresebb programja a főzőverseny, ahol a szomszéd települések csapatai is képviseltetik magukat. Ez a rendezvény mozgatja meg a legtöbb embert, 200-300 fő is jelen lehet egyszerre a téren.
Napközben a helyi néptáncosok előadását tekinthetjük meg, ill. a környékbeli települések kórusait, este pedig meghívott előadók lépnek fel.
Ebben az időszakban látja vendégül a falu székely testvértelepülésének delegációját is minden második évben.

Az őszi időszakot a szüreti felvonulás teszi színesebbé, ahol a helyi, és a környékbeli néptánccsoportok, és kórusok lépnek fel. Balatonban ennek nagy hagyománya van: az iskolában hetente egyszer tanóra keretén belül tanulják a magyar táncokat a diákok, így a fellépők között minden generáció képviselteti magát.

 

Decemberben sűrűsödnek a programok: az adventi időszak alatt hétvégente karácsonyi vásár kerül megrendezésre, ahol a helyi kistermelők és őstermelők kínálják portékáikat. A falu ilyenkor ünnepi díszbe öltözik, és a lakók közösen készítik el a betlehemi jászlat. Az ember egy forralt bor mellett jókat beszélgethet, vagy megkóstolhatja a háziasszonyok sütemény-remekeit…
Tél nincs Mikulás nélkül, így van ez nálunk is: kérésre a télapó házhoz megy a kisgyermekes családokhoz, de nem ám a hóban poroszkálva, hanem lovas szánon érkezik, amit kedves krampuszai hajtanak.
A tavalyi évben került először megrendezésre hagyományteremtő céllal a karácsonyi koncert, amelyet a templomban rendeztek meg.
Az új év közös köszöntése szintén idén került először megrendezésre: a szilveszter éjjelét a otthon töltők összegyűltek a falu főterén, ahol a helyi baráti kör pezsgővel és forralt borral fogadta őket, de üres kézzel senki nem érkezett, így kellemes „utcabál” hangulatban várták a jelen lévők az éjfélt.

A programok főként jótékonysági alapon jönnek létre: minden helyi hozzátesz valamennyit a saját lehetőségeihez mérten. Amit nem tudnak így megoldani, arra az önkormányzat pályáz, ill. az előző programok bevételeit fordítják vissza a következők megszervezésére.

 

A tervek között szerepel még jó pár egyéb rendezvény is, mint pl. megemlékezés a Don kanyar áldozatairól, Szent Iván éji vigasságok szervezése, és a vásárok bővítése.

Így, bár tavunk nincs, azt hiszem a munkás hétköznapok között van bőven lehetőség, hogy az ember kikapcsolódhasson, közösségi életet éljen.

See video
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek