Magyarbólyi Fiatalok

Boros Tibor
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Először is településünk lélekszáma körülbelül ezer fő a 2011-es népszámlálásiadat azt mutatja, hogy már ezer alatt vagyunk valamennyivel. Fiatalok tekintetében, azaz 25 év alatti személy pedig kb. 140 fő ez azért ilyen kevés, mert falunk elöregedő településnek számít és azért csak körülbelüli adat, mert a hivatalos számok nem jól mutatják, hogy életvitelszerűen hányan is laknak itt. Településünkön működik egy általános iskola, óvoda és egy gyermeknapközi (bölcsőde) MÉG. Sajnos azt kell mondanom, hogy még, mert egyre kevesebb gyermek születik a Pán Péter Generáció* miatt, de ez országos probléma. Az oktatás átszervezése és központosítása miatt van veszélyben az iskolánk (elképzelhető hogy hamarosan bezárják a kevés tanuló miatt, a 2013-as évben már csak 4 bölcsődés lesz). Az iskolába és az óvodába a környező kis településekről, Illocskáról, Kislippóról és Lapáncsáról is ide járnak a gyerekek. Ennek köszönhetően hétköznap sok fiatal van a településen, akik kihasználják a teleházat, könyvtárat, hétvégén péntek délutántól pedig a kollégisták veszik át ezeket az intézményeket. A közösségi rendezvényeken mindig ott vagyunk mi fiatalok, hol egy társaságba verődve hol több kicsibe, bálok, kulturális rendezvények, sportesemény mindenütt jelen vagyunk. A közelmúltban volt a majálisunk ahol a rendezvény előtti napon májusfát állítottunk, közel 20 fő jött össze ennek apropójából. Lassan 15 éve hogy én májusfát állítok, és úgy gondolom, hogy ezt a szokás mindenképp tovább kell adni és erre csak a fiatalok képesek. Ugyan ilyen szokásunk a szalmaszórás, amit megint csak a fiatalok tudnak életben tartani (húsvét vasárnap este pici szalma az udvarba a kiválasztott lánynak hogy jelezzék az udvarlási szándékot, persze nálunk nagyon sok szalma van és az egész udvar kap, a lányos anyukák, apukák nem szeretik ezt a népi hagyományt persze ez érthető) és ezt nagyon kevés helyen csinálják, de mi a magyarbólyi fiatalok ezt tovább visszük. A fiatalok a hétvégi szórakozásukat a környékbeli nagyobb településeken oldják meg, elsősorban Villányban a célpont ahol tavasztól-őszig egymás után vannak kisebb-nagyobb fesztiválok.

* Pán Péter Generáció: Azok a 80-as években született fiatalok, akik biológiailag felnőttek, lélekben kamaszok. Sokan szüleiknél élnek, vagy a szülők anyagilag támogatják őket, motiválatlanok és kerülik a felelősségvállalással járó döntéseket. Szexuálisan aktívak, de ezen a területen sem vállalnak felelősséget (házasság, gyerek). A tanulmányi idejűket akár tíz éven át húzzák. Céltalanok, kapcsolatbeli és identitásbeli problémákkal küzdenek.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek