Kurd

Király Gergely
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Kérdéseimre a polgármestertől kaptam válaszokat. Elsőként az önkormányzati rendszer átalakításáról kérdeztem, ami kevés dologban változtatta meg a hivatal működését, de sajnos azt negatív irányban. Nagyon kevés ügykört vett át a járás a falu vezetésétől és azok is főleg a ritka esetek. Heti 3-4 ügyet kell a járási küldöttnek elvégeznie, ami még egy 1400 fős faluban is kevésnek számít. A járások kialakítása miatt létszám határt kellett szabni az önkormányzatnál, amit 3 ember elbocsátásával tudtak elérni. Ez a létszám soknak számít a járások által átvett feladatokhoz képest, így létszám hiányban szenved jelenleg az önkormányzat. Plusz feladatként idéntől az óvoda, a konyha és a sokszor 50 embert foglalkoztató közmunka program megszervezését és adminisztrációját januártól szintén az önkormányzat végzi, amihez a meglévő létszám sokszor igen kevésnek bizonyul. Az előttünk álló évet a Polgármester úr nehéznek ítéli, mivel a bevételek és kiadások nincsenek és előre láthatólag nem is lesznek összhangban idejüket tekintve. Sokszor a bevételekre még hónapokat kell várni és ilyenkor szükséges a hitelek felvétele. Fejlődésre nincs kilátás, mivel nem fognak a bevételek sem nőni.
2007 óta öt Európai Uniós fejlesztés valósult meg. Ezek közül a legnagyobb a csatornázás és szennyvíztisztító építés, aminek a keretein belül majdnem minden háztartást rá tudtak kötni a csatornahálózatra. 2011-ben a falu pályázatot nyert a Művelődési ház udvarán egy úgynevezett geopark létrehozására ahol az arra járók megismerkedhetnek a falu természeti kincseivel és környezeti adottságaival. Tavaly tavasszal megújult a játszótér és új köztéri kukákat és padokat kapott a falu egy pályázat segítségével. Jelenleg is megvalósulatlan terv a közösségi tér kialakítása. Erre a célra a központban jelölt ki az önkormányzat egy ingatlant, de még nem fejeződött be a beltér és az udvar kialakítása.
  Következő kérdésem az Európa Uniós pályázatok közben tapasztalt negatív és pozitív élményekre irányult. A Polgármester úr a túlzott ellenőrzéseket említette fő negatívumként. Rengeteg papírmunkával és túlzott adminisztrációval jár minden pályázat, amiket nehéz tartani. Ezzel ellentétben a pályázatok kiírói rendszeresen nem tartották a fizetési határidőket, aminek következtében több alkalommal is hitelt kellett felvennie a falunak a kifizetésig. A pályázatok teljesítése után évekig ellenőrzik a pályázati pénz felhasználását, amiben ha hibát találnak vissza is kérhetik. Sok esetben a falunak nehézséget okoz az előfinanszírozás is. Sok Leader pályázathoz saját tőke lenne szükséges de, sajnos ezt sem lehet mindig előteremteni. Ilyenkor ismét a hitel lehet a megoldás, amivel plusz kamatköltség terheli a falut. Többször előfordult, hogy civil szervezettel kellett pályáztatni az áfa költsége miatt, mivel a civil szervezetre nem vonatkoznak ezek a plusz terhek. A rengeteg járulékos terhet is megemlíteném, mint például az utána járások költsége, engedélyeztetések kifizetése és a tervezések.
  A faluban 24 kisebb vállalkozás található. Ezek nagyobb része a mezőgazdasághoz köthető. Iparral foglalkozó vállalkozás egyáltalán nincs, míg egyéb termelő vállalat is csak kettő. A legnagyobb adófizetőről nem kaptam információt. A falu legnagyobb munkáltatója a volt TSZ-ből alakult Zrt és két másik mezőgazdasági vállalkozó.
  A faluban sajnos csak két jelenleg is működő civil szervezet van. Ezek közül a nagyobb létszámmal az Önkéntes Tűzoltóság rendelkezik, míg a Kaposmente Néptánc Egyesület 25 fővel működik.
  A falu közösség véleményem szerint működhetne jól, csak nincs aki össze fogja az embereket. Hiányzik egy vezető, aki összehozná a falubelieket a közös cél eléréséhez. A település fő erőforrásának mindenképp a mezőgazdaságot említeném meg mivel sem iparral sem számottevő turizmussal nem rendelkezünk.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek