Hegyfalui események

Anonymous
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Hegyfalu Vas megyében a 84-es 86-os főút kereszteződésénél található 750 lakosú település. Kultúrális életét a néphagyományok újraélesztése mellett különböző bálok, rendezvények, közösségi programok, és a művelődési házban szerveződő kiscsoportos foglalkozások színesítik.

 

 

 

 

 

 

HÁNCS NAP:

A település legrangosabb, legtöbb embert vonzó rendezvénye
Szervezői a HÁNCS Közhasznú Kulturális Egyesület, Hegyfalu önkormányzata és a művelődési ház.
Anyagi hátterét pályázatokon nyerik, illetve a fellépéseken befolyt összegből és önkormányzati támogatásból biztosítják.
Hegyfalu községben 15 éve működik néptánccsoport. Rendszeres meghívásokat kapnak a környék folklór fesztiváljaira. 6 évvel ezelőtt szervezték először hagyományozódó céllal a Háncs napot Hegyfalun. A rendezvény 2-3 napos. Disznóvágással indul, melyen részt vesz a falu apraja-nagyja. Második nap a vendég csoportokkal közösen folklór felvonulás a településen, majd  a csoportok bemutatkozása, műsora következik. A rendezvény ideje alatt folyamatosan kézműves vásár, kézműves foglalkozások, folklór kiállítás, főzőverseny - közös ebéd. A program zárása: táncház.
A helyszín a helyi Művelődési Ház, illetve a játszótér.
A programokon való részvétel és az ebéd mindenki számára ingyenes.A résztvevők száma kb. 500-600 fő.

 

FALUNAP:

Évente kerül megrendezésre.
Szervezői: a képviselőtestület, művelődési ház
Anyagi háttérét az önkormányzat támogatása, pályázatok és a helyi válalkozók felajánlásai biztosítják.
A falunap állandó programjai: főzőverseny, közös ebéd, kulturális programok.
Anyagi keret függvényében hívnak „sztárvendégeket”. Általában a helyi művészeti csoportok színesítik a programot. Kézműves vásár, kirakodók, gyerekeknek légvár és hasonlók. A rendezvény fergeteges bállal zárul.A programokon való részvétel és az ebéd mindenki számára ingyenes. Általában 500-600 fő vesz részt a programokon.

 

KIHÍVÁS NAPJA:

Szervezője a Művelődési Ház
Anyagi hátterét (díjak, nyeremények) az önkormányzat biztosítja.

18 éve csatlakozik a települ a Kanadából induló Kihívás Napja  versenyhez.
A minden év májusában megrendezésre kerülő sportnapon a település minden korosztálya részt vesz, megmozdul.
Futballmérkőzések, kosárlabda bajnokság, háziasszonyok csapatversenye, intézmények közötti sportverseny, ping-pong verseny, nyugdíjasok tornája, ovitorna, kerékpárverseny, tréfás sorversenyek, munkahelyi torna szerepel a programban. A résztvevők aránya alapján Hegyfalu minden évben bekerül az ország legjobban teljesítő települései közé.
 

 

Nyugdíjas találkozó:

Szervezői az Önkormányzat, a művelődési ház és a Vöröskereszt
Minden évben ünnepségre várják a szervezők a település nyugdíjasait. Köszöntő, ebéd, szórakoztató műsor szerepel a programban. A rendezvény költségeit az Önkormányzat és a Vöröskereszt állja. 60-70 nyugdíjas vesz részt a programban, ami mindig jó hangulatban zajlik.

 

BÁLOK:

A községben évente 3-4 alkalommal szerveznek táncos, zenés rendezvényt, melyek többnyire jótékony céllal szerveződnek a Művelődési Házban.

-Szülői munkaközösség jótékonysági bálja a gyerekek javára: A belépő 500-1000,-Ft között van. A szervezők tombolatárgyakat, felajánlásokat gyűjtenek.A településen működő vendéglős kitelepül a Művelődési Házba, és szolgáltatja az italt. A szülők szendvicset, kávét és süteményt szolgálnak fel.
A bevételt a gyerekek javára fordítják. (Kirándulás, játékok beszerzése.)
Általában 100-150 fő a résztvevő, akiket színvonalas zene és műsor szórakoztat.
- Vöröskereszt helyi alapszervezete által szervezett bál szintén jótékony célú. Hasonló módon szerveződik, mint a szülők bálja. Ők a bevételből segítik a Nyugdíjas találkozó szervezését is. Ezen a rendezvényen is kb. 100-150 fő vesz részt.
- Szilveszteri bál: A szervezés a helyi Sportkör, Művelődési Ház, Önkormányzat közös rendezvénye. Részben „batyusbál” tehát a részvevők hoznak magukkal ételt, italt. Belépő nincs, hanem a költségek árát a jelentkezők arányában osszák el. A 2012-es bálban 120-an vettek részt, és az egy főre eső költség 1500,-Ft volt. Az önkormányzat a zenekart fizette.

 

Emlékkoncert:

Szintén évente ismétlődő esemény a Művelődési Házban. A '80-as években itt működő rock zenekar elhunyt tagjainak emlékére szervezik a zenekar élő tagjai és a 2008-ban szerveződött új zenekar. 3-4 rock együttes lép fel. 100 körülien vesznek részt. Anyagi vonzata nincs.

 

Ünnepek, megemlékezések:

Az általános- és középiskolás tanulók közreműködésével a művelődési házban megemlékeznek ünnepeinkről.

-Március 15-i ünnepség koszorúzással egybekötve.

-Halottak napi megemlékezés:A temetőben tart halottak napi megemlékezést a művelődési ház irodalmi színpada. Közreműködnek a katolikus pap, és az evangélikus lelkész.

 

ADVENT:

A legtöbb embert megmozgató ünnepkör településünkön az advent és karácsony.
Advent első vasárnapja előtt elkészül a település nagy adventi koszorúja, a betlehem és az adventi naptár a templom előtti téren. Vasárnaponként közös gyertyagyújtásra gyűlnek az emberek. Az utolsó gyertyagyújtáskor az énekkar ünnepi koncertjével, forralt borral bővül a program.
 

Falunkban élő hagyományok:

-Locsoláskor a legényeg népviseletbe öltözve, vödrökkel járják a lányos házakat.

-Betlehemezni Karácsony elötti napokban járnak a gyerekek.

-Regölni karácsony másnapján indulnak el a legények boldog ünnepeket és szerencsés újévet kívánni.

-Pünkösdölni a lányok kelnek útra.


 

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek