Az "ezeréves" Fajsz

Kocsis Zoltán
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Falunk, a körülbelül 1800 főt számláló Fajsz a Duna bal partján, Kalocsa és Baja között található. Fajsz, mint a régi írásokból kitűnik, már az Árpádok korában tekintélyes község volt, nevét Árpád fejedelem egyik unokájáról FÁJSZ-ról nyerhette. A Hóman-Szekfű-féle történelem szerint Árpád fia Jutas, akinek két gyermeke volt FÁISZ és TASS. A kutatások eredményeit összevetve elfogadható az a nézet, hogy a X. századi fejedelmek és hercegek nevéből képzett helynevek udvaruk helyét jelölik. A következőket Győrffy Györgytől idézem. “Fajsz Árpád után az első, akinek fejedelemsége biztos. Téli udvarának helyét a Tolna várral szemközt lévő Fajsz falu máig őrzi.”


A következőkben a falu rendszeres közösségi eseményeit időrendi sorrendben mutatnám be. Az év egy újévi, avagy pótszilveszteri bállal kezdődik, melyet a „Fajsziak Fajszért” civil egyesület szervez. Pár héttel később az általános iskola és a szülői munkaközösségi szervezet (szmsz) tartja a farsangi bált. Az iskolások részéről a 7. osztály a szervező, ők és családjaik szendvicseket, süteményeket készítenek, amiket a bálon meg lehet vásárolni. A 7. osztály a tanév végén ballagtatja a nyolcadikosokat, így a bál bevételét (szendvicsek + belépő + tombola) erre fordítják, az ezen felüli összeget (ha van) pedig kirándulásra. A bálra magánszemélyektől érkeznek támogatások, felajánlások, melyek inkább tárgyi, mint anyagi jellegűek. Az önkormányzat annyiban támogatja az iskolások bálját, hogy térítésmentesen rendelkezésükre bocsátja a művelődési házat.
Március végén immár hetedik alkalommal szervez az önkormányzat és a Német Kisebbségi Önkormányzat Egészségügyi napot. Itt néhány előadó szokott lenni, majd több egészségügyi/élelmiszeripari cég is kiállítja termékeiket. A kiállítás ideje alatt ingyenes szűrések, orvosi vizsgálatok is vannak, pl. szemvizsgálat, cukormérés, vérnyomásmérés. Az egészségügyi nap a gyerekeknek is érdekes lehet, hisz nekik szóló quiz versenyek is vannak ilyenkor. A rendezvény idén a nagy érdeklődésre való tekintettel kétnapos lesz.
Az önkormányzat hagyományosan megszervezi a Majálist is a községben, ahová főleg a gyerekek, és a kisgyerekes családok látogatnak ki. Programok: aszfaltrajzverseny, kerékpáros- és ügyességi versenyek, helyi önkéntes tűzoltó egyesület bemutatója.
A falunapot (Jakab-nap) a Duna parton tartjuk, július végén (Szent Jakab a halászok védőszentje – innét az elnevezés).  Községünkben Kishalász Egyesület is működik, ők hagyományos, kézzel készített eszközökkel halásznak, ezeket a falunapon is meg lehet tekinteni, az év többi részében pedig a parti révházban az állandó kiállításon jelennek meg. A Jakab - nap sok érdekességet tartogat: hajnalban horgászversennyel veszi kezdetét, majd halászléfőzőverseny következik. Kora délután helyi, valamint környékbeli ének-, tánc- és zenekarok lépnek fel. A programok között színes vetélkedők kerülnek megrendezésre. Este ismert előadók lépnek fel, majd bállal zárul a falunap. A rendezvény önkormányzati forrásból valósul meg, de a helyi vállalkozók is szívesen támogatják.
Templomunk védőszentje Szent István, így a faluban a búcsú augusztus 20-án van. Mára ez a program az egyik „kocsmahivatalnak”, a Bóby Büfének köszönhetően több napos lett, hiszen ők szervezik 19-én a Fajszi Parasztolimpiát. 18-án este bemelegítési lehetőség van a vendéglátó egységben, a Parasztolimpia napján pedig már kora délután összegyűlnek az ötfős csapatok, hogy leadják nevezésüket. Az olimpián a következő versenyszámokat kell teljesíteni (a teljesség igénye nélkül): Görbe-triatlon (evezés, kerékpározás, futás a Görbe tónál), kerékcsere szekéren, söröshordó emelés, patkóval talicskába dobás, rönkhajítás, stb. Az eredményhirdetés után közös vacsora következik, majd hajnalig tartó karaoke buli. A búcsú napján a szokásos kirakodóvásár a jellemző, a délutáni színes programról ismét a Bóby Büfé gondoskodik: a polgármester megszeli az új kenyeret, amiből a falu apraja-nagyja kaphat, majd táncbemutatók és hajnalig tartó utcabál veszi kezdetét. A Parasztolimpia több éves múlttal büszkélkedhet, hiszen 2013-ban jubileumi, tizedik alkalommal fogják megrendezni.
Októberben kerül megrendezésre a szüreti felvonulás, ahol az ország más pontjaitól eltérően nem csak a szőlő, hanem a kukorica és fűszerpaprika „szüretelését” is megünnepeljük. Kocsin vonul a bíró és bíróné, lovon a csikósok, gyalog a kisbíró, valamint a csőszlegények és csőszleányok. Táncolva, mulatva járják körbe a falut, majd az esemény hajnalig tartó bállal zárul.
November végén az önkormányzat nyugdíjas napot tart, melyre meghívja a falu összes hatvan év feletti lakosát. A szépkorúaknak műsorokkal és ebéddel kedveskednek, akik az élőzene mellett megmutatják, hogy még ők is tudnak mulatni (aki bírja, estig ropja). 
December elején családi napot szerveznek a családsegítők a Német Kisebbségi Önkormányzattal közösen. A gyermekeket ügyességi versenyek, vetélkedők várják, de néhány idős mester segítségével a szalmafonást és babakészítést is eltanulhatják.
Télen rendezik meg a Karcsinzon kupát, mely egy teremfocitorna az egyik kocsma szervezésével, támogatásával. Az önkormányzat a sportcsarnokot ingyen biztosítja számukra.

Természetesen nemzeti ünnepeinkről is megemlékeznek a faluban, a kultúrházban tartott ünnepségen az általános iskolások adnak műsort, melyet közös koszorúzás követ a templomtéren.
Néhány szervezet is tart rendezvényt a faluban: az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai más települések egyesületeit meghívják, és sorversenyen mérik össze tudásukat egymással.
Falunkban működik az Ízisz hastánccsoport, mely minden évben megrendezi a Hastáncgálát, ahol más hastánccsoportokat is vendégül lát. A színvonalas előadásokat bál követi.
A felsoroltakon kívül találunk még néhány programot, melyek főleg a kisgyerekeknek szólnak, ilyen például a Márton napi lámpás körmenet, amit az óvoda szervez. A gyerekek lámpásokat készítenek az óvodában, majd Márton nap estéjén szüleikkel, óvónőkkel és más érdeklődőkkel elindulnak az óvodától, majd a templomot megkerülve érkeznek vissza oda. Ezután zsíros kenyeret és meleg teát kapnak. Nagyobb ünnepek (Karácsony, Húsvét) előtt játszóházak is várják a gyerkőcöket.
A helyi gazdák téli időszakban egy vagy két gazdafórumot is szerveznek, ahová a falugazdászt, növényvédő felügyelőt, valamint input anyagokat forgalmazó cégek képviselőit kérik fel egy-egy előadás megtartására.
Úgy gondolom, hogy a falu rendezvényei megfelelnek a helyiek igényeinek, több eseményen (Jakab-nap, Parasztolimpia) pedig vidékiek, néha külföldiek is részt vesznek. Remélem rövid ismertetőmmel csináltam egy kis kedvet az olvasónak az idelátogatáshoz.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek